A brit nők inkább vásárolnak, mint szexelnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Bár gyakori feszültségforrás a párkapcsolatukban, a brit nők szívesebben vásárolnak, mint szeretkeznek.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint a brit nők több mint fele szívesebben vásárol, mint bújik össze a partnerével, mivel több izgalmat találnak abban, ha egy napot eltöltenek az üzletekben. Ráadásul a megkérdezettek 10 százaléka bevallotta, hogy vannak olyan ruhadarabjai, amiket sohasem vesznek fel. Még elkeserítőbb, hogy 11 százalékuk azt nyilatkozta, hogy nem is csak néha, hanem minden alkalommal nagyobb élvezetet talál a shoppingolásban, mint a szexben. Ön hogy van ezzel?

A Daily Mail szerint a tanulmányba 2000, kapcsolatban élő nőt vontak be, ahol az is kiderült, hogy mire mennyit gondolnak. Úgy tűnik, nem véletlenül éreznek nagyobb kielégülést egy-egy vásárlás után, hiszen egy héten hatszor jut eszükbe a boltok járása, szexi gondolataik pedig csupán négyszer támadnak.

A kutatás arra is kitért, hogy egy párkapcsolatban gyakori feszültségforrás a vásárlás, és az esetek 37 százalékában veszekedést generál a közös pénzköltés. Éppen ezért a nők csupán 16 százaléka szeret a párjával shoppingolni, a többiek inkább a barátokkal, a gyerekeikkel, vagy egyedül merítik le a hitelkártyájukat.

Fotó: Paul Bradbury

Holly Valance, egy külföldi TV műsor, az Ultimate Shoppers – amely megbízást adott erre a kutatásra – házigazdája szerint a vásárlás egy elnézendő bűnös élvezet, és reméli, hogy a műsor emlékezteti az embereket arra, hogy mennyire jó az üzleteket járni, és milyen nagyszerű is a brit high-street divat.

A felmérés viszont azt is megállapította, hogy ez a szenvedély a ruhák iránt sokszor felesleges pénzköltést eredményez, ugyanis a nők 9 százaléka bevallotta, hogy a megvásárolt kreációk 30 százalékát sohasem veszik fel, és csak a szekrényükben foglalják a helyet, ezért minden tizedik nyilatkozó azt mondta, egy-egy nagyobb összegű szerzeményük után bűntudat mardossa őket.

További adatok

-          Észak-Írországban mondják a legtöbben, hogy inkább vásárolnak, mint szeretkeznek

-          Nyugat-Midlands-ben torkollik veszekedésbe a legtöbb vásárlás

-          Az észak-írek veszekednek shoppingolás közben a legkevesebbet

-          Londonban szeretnek a legkevésbé a nők a partnerükkel vásárolni

-          Észa-Írországban élő nők több mint a fele egyedül szeret legjobban butikokba menni.

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.