Finomabb a kávé magyar tervezők termoszából?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Négyféle verzióban kaphatóak a tumblrek a Starbucks-ban, a bevétel 5%-át jótékony célokra fordítják.

Galéria ikon

4

Galéria: Újra tumblreket terveztek a magyar dizájnerek
Fotó: reklámanyag

A hazai divatvilágot a hétvégén startoló Gombold Újra! rendezvény újabb felvonása tartja lázban, de az egyik nemzetközi franchise-t, a Starbucks-ot sem hagyja hidegen az esemény. Újra hazai tervezőkkel működtek együtt, a kooperáció egészen pontosan arról szólt, hogy a dizájnerek tumblreket terveztek a cégnek, azok pedig árulni fogják őket.

Mi is segítünk?

Idén jótékony célt is szolgálunk, ha megvásároljuk őket, hiszen a kávézóban értékesített termékek árának 5%-át a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek adományozzák.

A hétvégi divateseményen is megtalálhatjuk majd ezeket a termoszokat, amelyeket négyféle verzióban - minden tervezőcsapat egy-egy mintát álmodott meg - vásárolhatunk meg. Ha stílusosan már az italtartóval érkezünk, akkor pedig egy tall, azaz nagyméretű italt kapunk ajándékba.

„A helyi közösségek, kezdeményezések támogatása mindig is fontos volt a Starbucks számára, így örömmel csatlakoztunk a Gombold újra! és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet akciójához.” – mondta el Szabó Orsolya, a Starbucks Magyarország marketing specialistája. Ön mit gondol az akcióról: menő, mert nemes kezdeményezés vagy ciki, mert köntösbe bújtatott profitvadászat, hiszen a bevétel 95%-a így is a cégnél marad?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.