Lilamánia: 25 tipp 10 ezer forint alatt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Prada teljesen belebolondult a lilába, de kevesen engedhetjük meg magunknak, hogy tőlük vásároljunk. Nézzük meg, mit kínálnak az üzletek 10 ezer forint alatt!

A bordó mellett a lila is reneszánszát éli most, igaz, szinte minden ősszel bekerül a népszerű színek közé. Francesca Burns, a Vogue divatszerkesztője a következőket nyilatkozta. "Régen ez az elit színe volt, de idén ősszel és télen bárki hordhatja". A nagy divatházak közül többek közt a Prada bolondult bele teljesen a lilába, elég csak megnézni az aktuális kollekciójukat. Persze kevesen engedhetjük meg magunknak, hogy tőlük vásároljunk. Nézzük meg, mit kínálnak az üzletek 10 ezer forint alatt azoknak, akik rajonganak ezért a színért vagy pár darabbal szeretnék felfrissíteni a ruhatárukat. Részletek a hajtás után!

A kabát kivételével szinte minden ruhadarabból és kiegészítőből be lehet szerezni megfelelő színűt az ingtől kezdve a pulóveren át a nadrágig. Igaz, a lehetőségek azért korlátozottak, 25 tippet mégis sikerült összebogarásznunk. Jó, az Asos internetes bolt kínálatát is bevettük a sorba, mert e nélkül bajban lettünk volna. A mellékelt galériában mindent megtekinthetnek!

Galéria ikon

25

Galéria: Lilamánia 10 ezer forint alatt
Fotó: Asos

És hogy mik a szabályok? Mivel egy nagyon erős színről van szó, nem szabad túlzásokba esni. Ha visszafogottabb külsőre vágyunk, akkor feketével, szürkével vagy barnás árnyalatokkal párosítsuk, ha pedig szeretjük a feltűnést, akkor a zöld, a narancssárga, a kék is szóba jöhet, ahogy tette ezt a Gucci is 2011 tavaszán. A StyleTread szerint a neonszínek sem állnak olyan távol a lilától, és a mintáktól sem kell félni. Nem ajánlott viszont két különböző árnyalatú lilát párosítani, kivéve ha két meleg vagy két hideg árnyalatról van szó – olvasható az Ezibuy egyik bejegyzésében. Sonu Bohra divatblogger szerint az sem mindegy, hogy milyen az alkatunk. A magas lányok például bátran hordhatnak lila farmernadrágot, de az alacsonyabb, kicsit teltebb nők inkább a szatén ruhával próbálkozzanak.

Galéria ikon

25

Galéria: Lilamánia 10 ezer forint alatt
Fotó: Asos
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline lila divat tipp

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.