Az apácák sem vetik meg a divatot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

.

Nemrég mutattuk be az előnyeit annak, hogy milyen praktikusak és kényelmesek az ugyanolyan, mégis személyes stílusunkhoz igazított ruhák a hétköznapokban. Vannak, akik munkájukból adódóan rendszeresen egyenruhát viselnek, ilyenek például az apácák, akik önszántukból döntöttek úgy, hogy napi rendszerességgel öltik magukra ugyanazt a ruhát.

A Stylelikeu szerkesztői egy apácazárdában jártak, ahol néhány nővér beszélt nekik arról, hogy ők milyen módszerekkel fejezik ki személyes stílusukat, egyéniségüket és aktuális hangulatukat az idén egyébként divatos színű fekete-fehér vagy sötétkék egyenruhájukban. A nyolc perces rövid filmből a szuperkedves Anne Delores bölcsességein kívül kiderül többek között az is, hogy az apácák fogadalmat tettek az egyenruha viselésre, továbbá az is, hogy egyenruhában jobban tudnak koncentrálni munkájukra, mivel az egyenruha megkönnyíti az emberekkel való kommunikációt.

Fotó: G90 / Northfoto

A nővérek kitérnek arra is, hogy az egyszerű ruhadarabon megjelenő apró különbségek, részletek, például a fejfedő (fityula) hossza, vagy az ing gallérjának a hímzése mennyit jelentenek nekik a mindennapi öltözködésben. Mivel elég szerény a lehetőség a variálhatóságra, előszeretettel hordanak gyűrűt, karórát és a rendjükhöz tartozó kereszt medálokat is.

Az apácák és az egyházi viseletek egyébként több tervezőt és divatanyag-szerkesztőt is megihlettek már, 2008-ban a POP Magazin öltöztette modelljét apácának, Lara Stone pedig a francia Vogue kedvéért öltött magára fityulát. A designerek közül Maison Martin Margiela, Rick Owens és Marc Jacobs is illesztett már kollekciójába földig érő fekete ruhát vagy főkötőt, legutóbb pedig Anna Dello Russo öltözött apácának Halloween alkalmából.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.