Fekete és vörös az esküvő idei két színe

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan beszivárognak a színek az esküvői ruhák világába is, nézze meg hol tartunk most!

A menyasszonyiruha-készítés nagymesterei idén is felkészültek a szezonra, gondolkoztak hagyományos, modern vagy tengerparti esküvőben, nem fukarkodva a fodrokkal és csipkével. Többek között Vera Wang, Carolina Herrera, Elie Saab, az Oscart de la Renta, vagy a Dior idén is nyitott a fehéren kívül más színek felé, mint a piros, a menta vagy a minden alkalomra passzoló fekete.

A többi divathéthez hasonlóan a menyasszonyi ruhákat is két szezonra osztva mutatják be, a 2012-es őszi kollekciót a napokban vonultatták fel New Yorkban. A bemutatót a szakértők szerint három kategóriára lehetett osztani: szórakoztató, zseniális, és egyéb kategóriájába. A legtöbb ruha az „egyébbe” tartozik, ami alatt a kiábrandító ruhákat értik, de ez nem meglepő, hiszen egy szezonban csak New Yorkban több mint 300 menyasszonyiruha show van.

Megpróbáltuk összegyűjteni a legszebb kreációkat, melyeket akkor is kellemes nézegetni, ha éppen még nem csillog az ujjunkon az eljegyzési gyűrű.

Galéria ikon

26

Különböző korok ihlette esküvői ruha Nicole Millertől
Galéria: 2012 legtrendibb esküvői ruhái
Fotó: Nicole Miller

Az amerikaiak egyik kedvenc menyasszonyiruha-készítője a sokoldalúságáról ismert Nicole Miller 1982-ben indította márkáját, 2012-es őszi ruhái a hagyományosabb vonalakat követték, fényes mintákkal és egy kis görös beütéssel. A különböző kultúrák és korok ihlette ruhákat olyan hírességek favorizálják, mint Angelina Jolie, Daryl Hannah vagy Jessica Simpson.

A nagy népszerűségnek örvendő Oscar de la Renta drámai bemutatóján imádnivaló virágáruslányokat vonultatott fel, plusz egy-két kék színű ruhát, és természetesen megmutatta elhíresült, bonyolult megoldású csipke- és tüllruháit is. A tavalyi, tumblr-en élőben közvetített show-hoz hasonlóan, idén a jelenleg legmodernebb platformon, a Pinteresten lehetett követni de la Renta bemutatóját és a színfalak mögötti hangulatot az „élő-pinning” képeken. Bár valószínűleg a nők 99%-a sosem fogja tudni megfizetni a tervező gyönyörű menyasszonyi ruháit, messziről jó, hogy csodálhatjuk őket.

Galéria ikon

26

Oscar De La Renta hagyományos menyasszony pirosban
Galéria: 2012 legtrendibb esküvői ruhái
Fotó: Oscar De La Renta

Lazaro Perez 1995 indította el saját márkáját, ami azóta a legizgalmasabb és legkeresettebb menyasszonyi márka lett a világon.Az őszi szezonra szánt esküvői ruháival igazi mesebeli királylányokat varázsolt a New York-i kifutóra. Kollekciójára nagy részben a kék, az elefántcsont és a lila színhasználat a jellemző, melyet buja virágos elemekkel és fényűző szövetekkel dobott fel a tervező, így minden ruha hozza az haute couture érzést.

A könnyed, légies, titokzatos és szexi esküvői ruháiról ismert Vera Wang őszi kollekcióját is érdemes tanulmányozni a házasodni vágyóknak, a fekete csipkecsodák mellett megjelentek a piros, a mélyvörös vagy a szürke és púderszínű menyasszonyi ruhák is. A magánéletben mindig sötétben megjelenő Wang színes, vagy túl sötét esküvői ruhái már tavaly sem nyerték el a közönség egyértelmű tetszését, a stylistokét viszont annál inkább, többek között így került be egyik ruhája a divatfilmként is emlegetett Gossip Girl című sorozat egyik esküvői jelenetébe is.

Galéria ikon

26

Lazaro esküvői ruha a 2012-es őszi New York Bridal Week-en.
Galéria: 2012 legtrendibb esküvői ruhái
Fotó: Peter Michael Dills / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.