Veterándivat: egy sapka nem csinál nyarat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tavaly annyira kedvet kaptunk ahhoz, hogy korhű ruhában csorgassuk a nyálunkat nálunk évtizedekkel öregebb járművekre, hogy idén is ellátogattunk Velodrom Millenárisra.

Tavaly annyira kedvet kaptunk ahhoz, hogy korhű ruhában csorgassuk a nyálunkat nálunk évtizedekkel öregebb autókra, motorbiciklikre és kerékpárokra, hogy idén is ellátogattunk a Velodrom Millenárisra. Az eseménynek bizony híre ment, mert mintha sokkal többen lettek volna, mint 2011-ben. Igaz, arányaiban talán kevesebben vették a fáradságot, hogy korhű ruhákat vegyenek fel, de lehet, hogy csak nekünk tűnt így.  A szervezők egyébként idén is kedvezményt biztosítottak azoknak, akik hajlandóak voltak egy kis múltidézésre, és persze adtak is egy kis útmutatást arról, hogy mik a követelmények. „Egy sapka vagy sál nem csinál nyarat, ennek nem dől be a rendezői gárda” – olvasható a honlapon az egyik legfontosabb mondat.

Galéria ikon

37

Galéria: Velodrom Millenáris 2012.
Fotó: Dívány

Ugyan félelmetesen hangzik ez a szigor, beöltözni jó móka, és nem is feltétlenül kell hozzá elrohanni a legközelebbi vintage boltba vagy jelmezkölcsönzőbe, hiszen a divatban mindig vannak visszatérő elemek, így elég, ha egy kicsit jobban feltúrjuk a szekrényt, így tettünk mi is. Persze az iszonyatos hőség nem könnyítette meg a dolgunkat, és a férfiak nehezebb helyzetben is voltak, mert a sapka, szövetnadrág, zakó, ing és félcipő összeállítással ugyan egyszerű letudni a korhű ruházatot, de harminc fok környékén manapság már nem ez számít az ideális viseletnek. Ha már a férfiaknál tartunk, nadrágtartóból idén sem volt hiány, de a kárómintás mellényekkel és zoknikkal csak mutatóban találkoztunk.

A nők többsége természetesen idén is pöttyös ruhával oldotta meg az időutazást, és milyen szerencse, hogy például a gömbölyded orrú pántos cipők ismét menőnek számítanak. Kalapok is voltak szépszámmal. Ugyan a magyar nők már nem szívesen hordanak fejfedőket, azért könnyebb korhűnek lenni egy ilyen kiegészítővel, arról nem is beszélve, hogy a tűző napfény ellen is hasznos. Többen voltak, akik az oly kézenfekvőnek tűnő szalmakalapot egy nagyasszonyosan felcsavarintott sállal váltották ki.

Galéria ikon

37

Galéria: Velodrom Millenáris 2012.
Fotó: Dívány

Aki még mindig bizonytalan abban, hogy miért is jó mindez, ajánljuk azt a videót, amit a szervezők is megemlítettek a hivatalos honlapon. A felvételen azt láthatják, hogyan is festenek a látogatók a Goodwood Revivalen, azon a híres brit veteráneseményen, ahol már a Totalcar is járt. Az ő galériájukat is érdemes ám végigböngészni kedvcsinálónak!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.