Katy Perry most éppen lila

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az énekesnő majdnem olyan sűrűn váltogatja a hajszínét, mint más a fehérneműjét.

Galéria ikon

18

Galéria: Katy Perry most éppen lila
Fotó: Akm-gsi / Barcroft Media / Northfoto

Az énekesnő majdnem olyan sűrűn váltogatja a hajszínét, mint más a fehérneműjét, és a legfrissebb fotók alapján most éppen a lila a kedvence. Már a Nickelodeon díjkiosztóján is lehetett látni, hogy kicsit megunta a kék színt, a Coachella Fesztiválon viszont egyértelművé vált, hogy egy újabb szín mellett tette le a voksát. Katy Perry az utóbbi két évben egyébként volt már fekete, sötétszőke, halványszőke, vörös, rózsaszín is, emellett kipróbálta milyen az, ha csak pár színes tincs van az ember hajában, és újra divatba hozta a színes parókákat. Nem tudjuk, hogy mi lesz a következő szín, de persze még van miből válogatni, esetleg kipróbálhatná a Willow Smith-féle zöldet, vagy megőszülhetne, ahogy azt Kelly Osbourne tette.

A képek alapján Katy Perry egyébként nem csak átszíneztette a haját, de meg is hosszabbíttatta, hiszen márciusban még csak a válláig sem ért a frizurája, most pedig a melléig ér. Az eredetileg szőke sztár haját egyébként Rita Hazan gondozza, és szerinte a celeb igenis törődik haja egészségével. „Tudom, hogy rendszeresen ápolja a haját, mert mindig felhív, hogy újabb adag terméket kérjen. Komolyan veszi ezt a kérdést, és tisztában van azzal, hogy nem elég, ha néha elmegyünk a fodrászhoz, hanem otthon is törődnünk kell a frizuránkkal” – nyilatkozta Hazan.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.