A modell sanyarú élete: nem pisilhet, kitépik a haját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most a legutóbbi Louis Vuitton bemutató egyik modellje, Chrystal Copland mesélt arról, hogy milyen hátulütői vannak az álommunkának.

Még mindig nagyon sok lány vágyik arra, hogy befutott modellként keresse a kenyerét, pedig ennek a szakmának is megvannak az árnyoldalai, amit a benne dolgozók nem győznek hangsúlyozni. Most a legutóbbi Louis Vuitton bemutató egyik modellje, Chrystal Copland mesélt arról, hogy milyen hátulütői vannak az álommunkának.

Például az utolsó pillanatban tudod meg, hogy te nyitod meg az egyik legnagyobb divatház showját. „Hajnali háromra kellett mennem egy újabb ruhapróbára, amit nem igazán értettem. Valamit esetleg nem jól csináltam? Amikor megérkeztem, Marc Jacobs közölte velem, hogy én vonulok ki elsőként a kifutóra. A felhők felett jártam” - nyilatkozta a Women's Wear Dailynek a modell, aki persze semmit nem aludt a bemutató előtt, de szerencsére annyira izgatott volt, hogy nem esett nehezére ébren maradni.

„Az elmúlt hónapban elveszítettem a hajam felét, kitépték. Persze visszanő majd. Tudatosítani kell magadban, hogy ez a munkád velejárója. Nekem ez segít” – nyilatkozta Copland, aki arról is beszélt, hogy New Yorkban sokkal gyorsabban kell végiggyalogolni a kifutón, mint máshol. „Amikor New Yorkba érkeztem, naponta ezerszer magyarázták el, hogyan is kellene sétálnom, folyton azt mondogatták, hogy lépkedjen gyorsabban, még gyorsabban.”

Ja, és persze szegény modellek nem akkor mennek ki a mosdóba amikor akarnak, hanem amikor megengedik nekik a tervezők. „Egész éjjel fennmaradnak a ruhapróbák miatt. Szeretnék, ha minden tökéletes lenne, szenvedélyesen szeretik a munkájukat. Csak azért kiabálnak és viselkednek őrülten, mert szeretnék, ha a bemutatójuk csodálatos lenne” – tette hozzá Copland, aki emiatt nagyon megértő a tervezőkkel.

Persze ezek a történetek mind bagatellnek tűnhetnek azon sztorikhoz képest, amelyek Sara Ziff filmjében láthatóak. A Picture Me: A Model's Diary című dokumentumfilmben szereplő egyik modell, Sena Cech például arról számolt be, hogy a divatipar egyik legismertebb fotósa az egyik casting alkalmával arra kérte, hogy kezével elégítse ki. Egy fotózáson pedig majdnem elveszítette a szeme világát, mert olyan erős vakukat használtak. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos ügynökségek tulajdonképpen escortszolgálatként is működnek.

A divatszakma a férfiaknak sem kedvez, sőt! A Dolce & Gabbana egyik kedvelt modellje, David Gandy a Sunday Times Style-nak kiöntötte a szívét, és elmondta, bizony nem könnyű egy olyan szakmában dolgozni, ahol a női modelleket jobban megbecsülik. A nagy öregek sem látják túl rózsásan a helyzetet. Cindy Crawford például nagyon sajnálja a mai modelleket , mert a megnyerő külső mellett nem árt, ha tudnak énekelni és/vagy színészkedni, ráadásul most már a 34-es, 32-es méret a nyerő, amikor az ő idejében még a 38-as volt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.