Sigourney Weaver lehet a méltósággal öregedés példaképe

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A színésznő 61 évesen is fitt, egészséges, sztárallűröktől mentes és gyereket nevel. Ön szerint is így kell méltósággal öregedni?

A színésznő azt állítja, 61 évesen úgy érzi, karrierjének legjobb évei várnak még rá. „Fontos, hogy méltósággal öregedjünk, terveim szerint én így fogok. Vigyázok magamra, és mindent megteszek, hogy fitt és egészséges maradjak addig, amíg csak lehet. Nem akarok visszavonulni, és szerintem szakmai szempontból is most jönnek életem legszebb évei” – mondta Weaver a Showbizspynak.

„Azt hiszem, a legtöbb személyiségfejlesztő élményemet szülőként és feleségként szereztem. Anyaként igazán heroikus munka a gyerekedet végigkísérni az iskolarendszeren. Amikor az életemre gondolok, nem a munkám jut eszembe, hanem a valódi életem” – tette hozzá Weaver, akinek olyan unalmas hobbijai vannak saját bevallása szerint, mint az olvasás, kertészkedés, főzés.

Egyébként a filmtörténet második legkeményebb nője egyik legújabb szerepében öregedő sztriptíztáncosnőt játszik, és már korábban is hangoztatta, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy elmúlt 60 éves. Lapozza végig a galériát és döntsön: ön szerint sikerül Sigourney Weavernek méltósággal öregedni?

Galéria ikon

10

Galéria: Sigourney Weaver méltósággal idősödik
Fotó: Northfoto
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.