Mi volt az első sminkélménye?

Olvasási idő kb. 1 perc

Saját maguk próbálkoztak vagy valaki segített? Felkenték az összes létező kencét vagy már tudatosan használták az eszközöket?

Már több alkalommal mutattunk sminkelési technikákat, ezúttal azonban arra lennénk kíváncsiak, Önök mikor vettek először a kezükbe szemceruzát vagy éppen valamilyen más sminkeszközt.

„8.-os koromban próbálkoztam egy iskolai bulin, a női - vagyis lány - mosdóban, mert mindenkinek ott volt a fekete kontúr a szemén, csak nekem nem. Az a helyzet állt elő, hogy a szemüvegemtől nem fértem hozzá a szememhez, ha meg levettem a szemcsit, akkor nem láttam semmit, így simán beleszúrtam a szemgolyómba a ceruzát, ami miatt könnyezni kezdtem, begyulladt a szemem, mehettem haza” – osztotta meg első, tragikus élményét terabithia.

Persze más szerencsétlenségek és érhetik az ember lányát, mert ha a sminkelést még meg is ússzuk, az arcfesték lemosása már korántsem olyan derűs folyamat. „Nekem 7 eves koromban volt az első, a nagynéném sminkcuccát kentük magamra a nővéremmel, es annyi emlékem van, hogy átkozottul csíp az a dolog, amivel az ideges nagynéni leszedi rólunk” – mesélte danny lotion.


Szerintem elég gyakori az is, ha az ember nem emlékszik az első alkalomra. Legalábbis remélem, hogy az, mert nekem nem maradt meg az első sminkes élményem, helyette viszont egy életre beégett, ahogy a népitánc-tanárom megpróbálja befonni a vállig sem érő, frissen mosott hajam.

Önöknek milyen volt az első sminkes élménye? Saját maguk próbálkoztak vagy valaki segített? Felkenték az összes létező kencét vagy már tudatosan használták az eszközöket? Írják meg kommentjeikben!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.