10 millió dollárt érnek a Szex és New York 2. ruhái

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A négy főszereplő megkapja a filmben viselt kreációkat a kiegészítőkkel együtt.

A Szex és New York második részéhez 10 millió dollár értékben vásároltak a készítők ruhákat és kiegészítőket, írja az In Touch Weekly. A Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parker a film során 41 különböző ruhában – olyan tervezőktől, mint például Halston, Alexander McQueen, Pucci - tűnik fel, és ezek után már nem meglepő, hogy a ruhák költségvetése meghaladja a 2,2 milliárd forintot. „Néhány darab többe kerül, mint egy autó” – mondta a film kapcsán Philip Bloch stylist.

Kattintson a képekért!

A film állandó stylistjának, Patricia Fieldnek a munkájával ezek után joggal lehetnek elégedettek a kritikusok, akik szerint ezúttal is sikerült hibátlanul összeválogatnia a ruhákat a főszereplőknek. Field az új filmben igyekezett az olcsóbb és a drágább darabokat úgy összeállítani, hogy azok a világ minden táján trendet teremtsenek.

Kattintson a képekért!

Ezek után nem lepődhetünk meg Kristin Davis nyilatkozatán sem, aki elmondta, a szereplők megtarthatják a forgatás során viselt ruhákat és kiegészítőket. „Igazán odafigyeltünk, mert gyakran egyedülálló darabokat viseltünk a kifutókról. Tehát nem ettünk bennük” – nyilatkozta Davis.

A film készítői éppen ezért lehetőséget biztosítottak a halandók számára is, hogy pontosan lemásolhassák a szereplők viseleteit. A második rész beharangozására készített oldalon találhatunk egy Wardrobe elnevezésű funkciót, ahol megtekinthetünk néhányat a szereplők által viselt összeállításokból. A ruhákat és a kiegészítőket minden esetben megnevezik, és utána már nincs más dolgunk, mint megrendelni álmaink ruháját vagy éppen kiegészítőjét.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="300" width="450"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=11814449&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=&fullscreen=1"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="300" src="http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=11814449&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=&fullscreen=1" type="application/x-shockwave-flash" width="450"/></object>
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.