A szilikon mell és a golyóállóság nem a valóság?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy brit szakértő szerint a fiatalokat figyelmeztetni kellene, hogy nem mindig igaz, amit a reklámokban látnak.

A franciák után a britek is kitalálták a spanyolviaszt, azaz a retusált képek megjelölését, írja a Daily Mail. Dr. Linda Papapoulos pszichológus szerint a fiatalokat súlyosan károsítja, hogy azt hiszik, a szupervékony és hibátlan lányok a normálisak.

Dr. Linda Papapoulos

A brit belügyminisztérium megbízásából készített jelentésben azt javasolja, állítsanak fel egy bizottságot, ami kidolgozza, hogyan lehetne figyelmeztetni a fiatalokat arra, hogy amit a képeken látnak az nem valóság. A szakértő szerint megfelelő lépéseket kellene kidolgozni az ellen is, hogy a gyerekek és a tinédzserek lehetőleg később találkozzanak a szexualitást tartalmazó hirdetésekkel és szlogenekkel.

„Amíg én fel tudom venni egy magazint, és meg tudom mondani, ez egyértelműen a világítás és a smink, addig biztos vagyok benne, hogy egy 13 éves nem tudja” – mondta Papapoulos, aki szerint a retusálást nem kell betiltani, csupán el kéne ismerni annak használatát.

A pszichiáter szerint a másik súlyos probléma, hogy a fiatalok nem a koruknak megfelelő újságot, műsort néznek. Véleménye szerint a magazinokat sokkal fiatalabb tinédzserek veszik meg, mint akiknek valójában szánták, és szerinte a szex-szlogenekkel ellátott ruhák, a könnyen elérhető pornográf képek és felvételek a gyerekeket túl korán szexualizálják.

Mindenesetre szerintünk nem valószínű, hogy néhány apró figyelmeztetés változtatna a helyzeten, hiszen azért, mert egy gyerek már tudja, hogy nem fedi a valóságot az, amit egy képen vagy filmben lát, attól még ugyanúgy kitűzheti célnak a soványságot, a szilikon mellet és a golyóállóságot.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.