Androidnőkkel mutatta be tavaszi/nyári kollekcióját a USE

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A USE unused tervezői a nyolcvanas évekből kölcsönzött válltöméseket, blézereket, kezeslábasokat és leggingseket mutattak.

A USE unused tervezői a napokban mutatták be tavaszi/nyári kollekciójukat a budapesti Párisi Nagyáruházban, és ahogy már több hazai divatbemutatón, most is egy kisebb időutazásban volt részünk.

A nyolcvanas évekből kölcsönzött válltömések, blézerek, kezeslábasok és leggingsek visszaröpítettek a múltba, a futurisztikus hatásról pedig az ezüstfényű anyagok és az androidokra emlékeztető modellek gondoskodtak. A bemutató után kiderült, hogy nem tévedtünk, amikor időben elhelyeztük a kollekciót.

Klikk a képekért!

"A nyolcvanas évek világához nyúltunk vissza, és azon belül is a sportos öltözködéshez és a fehérneműkhöz. Valamint ahhoz a nő ideálhoz, ami abban a korban alakult ki, és mára már elterjedt. Ekkor tűnt fel a dolgozó, céltudatos, önkifejező nő, aki a férfiaktól függetlenül éli az életét. Nem akarom túl misztifikálni a kollekciót, hiszen mi mindig hordható ruhákat tervezünk, amikkel az adott korra reflektálunk. Úgy gondolom, hogy most ez van a levegőben, és olyan ruhákra van szükség, amik egyszerűek, könnyen viselhetőek, nem túl dominánsak, nem annyira erőszakosak, hogy elnyomják a karakteredet, hanem támogatják azt" - tudtuk meg USE unused egyik tervezőjétől, Godena-Juhász Attilától.

Ez a kollekció egyébként még tavaly nyáron született meg, ami bizonyára nem meglepő azok számára, akik tudják, hogy a kifejezetten trendelőrejelzéssel foglalkozó emberek már egy-egy szezon előtt pár évvel megmondják, hogy mik lesznek a meghatározó színek, minták, anyagok, így van miből kiindulni. Bár az irányzat viszonylag adott, ez nem jelenti, hogy a tervezőknek, vagy akár a vásárlóknak kompromisszumot kell kötniük, és egyéni ízlést, preferenciákat sutba kell dobni, ha divatos holmikat akarnak készíteni, illetve viselni. "A trendek nem egyik napról a másikra jönnek, és múlnak el. Gyakran át is mosódnak egymásba, hiszen nagyon sok irányzat van egymás mellett, ami annak köszönhető, hogy sokfélék vagyunk, és a trendek a különböző élet- és szociális helyzetekben lévő, más-más karakterű emberekhez igazodnak. Szóval ahhoz a vonulathoz csatlakozol, amihez akarsz. Ez nem úgy működik, hogy márpedig ez a divat, és punktum" - szögezte le Godena-Juhász Attila.

A Budapest Fashion Awardson már többször is díjat nyert trió egyébként éppen a Tokiói Divathétre készül, ahol következő őszi/téli kollekciójukat mutatják be. Hogy Magyarországon, vagyis Budapesten miért nincsen egy hasonlóan nagyszabású rendezvény?

"Először is kell egy disztribúciós hálózat. Ha ez létrejön, akkor már van miért divatbemutatókat tartani. A külföldi divatheteken most mindenki az őszi/téli kollekciót mutatja be, ahogy mi is. Itthon viszont az idei tavaszi/nyári kollekció van soron, vagyis ez a rendezvény a közvetlen vásárlóknak szól, míg kint a terjesztőket próbálják megnyerni, hiszen ők most adják le a megrendelést a következő szezonra. Ahhoz, hogy ez itthon is működni tudjon, ahhoz kellene egy viszonteladói hálózat, aki megnézi a ruháidat. Magyarországon inkább márkaboltok léteznek, és nincsenek üzletházak, ahol több márkát  árulnak" - nyilatkozta a Velvetnek Godena-Juhász Attila, aki a WAMP-ot alapító Matheidesz Rékával egyetért abban, hogy bizonyos külföldi országokban valóban egzotikumnak számít a magyar tervezők munkája: "Amerikában mindenképpen izgalmas az, hogy egy európai márka vagy. Persze nem ezen fog múlni, jól kell csinálnod, nagyon sok márka van, nagyon sok fiatal tehetség."

Időutazással egybekötött divatbemutató

Egyúttal azt is megtudtuk, hogy a külhonban is sikeres tervezőcsoport számára továbbra is ugyanolyan fontos a szemléletformálás, mint ahogy azt Füzes Eszter egy két évvel ezelőtti interjúban elmondta: "Persze még nem vagyunk abban a szituációban, hogy túl nagy hatásunk lehessen a nagyobb tömegre, de nem hiszem azt, hogy elsősorban hozzájuk kell szólunk, hanem ahhoz a réteghez, akinek Magyarországon fontos szerepe van a vizuális kultúra kialakításában." És hogy mi a helyzet a szakmát és a közvéleményt is egyre jobban foglalkoztató méretvitával? "A konfekciószéria méretünk több év folyamán alakult ki, vagyis az alapján, hogy mire van igény, mit tudunk értékesíteni" - nyilatkozta Godena-Juhász Attila, aki legszívesebben tervezőtársán, Füzes Eszteren látja viszont a ruháit. "Mindent őrá próbálunk, imádom rajta látni a kreációinkat" - tette hozzá a tervezőtrió tagja, aki azt megjegyezte, hogy kedvenc "modellje" már a harmincas éveiben jár, és M a ruhamérete.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.