Gisele Bündchen két hónappal szülés után munkába áll

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szupermodell két hónappal kisfia születése után készít fotósorozatot, de azért a visszavonulást is fontolgatja.

A szupermodell két hónappal Tom Bradyvel közös kisfia születése után készít fotósorozatot, írja a People magazin.

Gisele Bündchen egy brazil sportruházati cégnek, a Colccinak készít reklámfotókat David Sims közreműködésével, a fotózás a hónap végén lesz Beantownban. „Január végén csinálja meg a képeket a Colcci téli kollekciójához” – nyilatkozta a brazil cég egyik munkatársa, aki természetesen kiemelte, bizony, ezek lesznek az első fotók a modellról, mióta világra hozta Benjamin nevű gyermekét.

Attól persze nem kell tartanunk, hogy Gisele Bündchenen találunk majd a terhessége után felesleges kilókat, hiszen Heidi Klum óta jól tudjuk, a szupermodellek szupergénekkel rendelkeznek, és hetek alatt leadják azokat a kilókat, amiket másnak hónapok alatt is alig sikerül.

Azonban, ha valamilyen rejtélyes okból nem sikerült volna a kilóktól megszabadulnia, az sem lenne nagy katasztrófa, hiszen a magánéletének védelmére hivatkozva a London Fog számára készített kampányfotók készítésekor kikötötte, a képek csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha leretusálják a gömbölyödő hasát. Valamint az olasz Vogue számára készített twitteres Steven Meisel-képeken is kitakarta alakját, tovább hirdetve: a magánélet gyönyörű.

Persze az ilyen elzárkózás után nem csoda, ha minden pénzre vágyó barát hajlandó nyilatkozni az évtized 30 legjobb modelljei közé beválogatott Bündchen életéről. „néhány szerződésétől eltekintve, valószínűleg szüntet tart az új évében. De miért is ne? Rengeteg pénze van, és egy gazdag, elképesztő férje, akit imád és nagy családot és sok gyereket akar, így miért ne?” – tette fel a kérdést a visszavonulással kapcsolatban a jól értesült barát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.