Nicole Kidman mintha lefejelt volna egy tál kokaint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A színésznő sminkjével valami súlyos hiba történt.

Nicole Kidman a Nine című film bemutatójára látogatott el néhány nappal ezelőtt, amit azzal tett emlékezetessé, hogy azóta találgathatunk, mi történt a sminkjével.

A szeme alatt és az orra körül található fehér csíkokra három magyarázatot tudtunk találni.

Galéria ikon

7

Galéria: Nicole Kidman furcsa sminkje
Fotó: Northfoto

Az egyik verzió szerint így akarta leróni tiszteletét az Adam & The Ants nevű postpunk zenekar énekese, a mindig fehér csíkkal mutatkozó Adam Ant munkássága előtt. A karrierje végén bipoláris személyiségzavarral kezelt énekes és a színésznő között semmilyen közös pontot sem találtunk az életrajzukban, de lehet, hogy Kidman nagy rajongója volt az angol zenekarnak.

Egy másik verzió szerint Kidman nem is az Adam & The Ants kemény magjához tartozott, hanem az Addams familyért volt odáig, ezért döntött úgy, hogy Anjelica Hustonnak és Morticia Addamsnek emléket állítva ilyen sminkben jelenik meg. Az Addams familyből készült filmekben a Morticia Addamset alakító Anjelica Hustont úgy fényképezték, hogy a szeme körül mindig sokkal világosabb volt az arca, mint a többi részen.

Morticia Addams

A harmadik tippünk meglehetősen rosszindulatú, de a sztároknál ez is benne van a pakliban. Nicole Kidman lehet, hogy a bemutató előtt beleprüszkölt egy nagy tál kokainba. Persze reméljük, a kokain tálban csak rajzfilmekben létezik, a valóságban nem jellemző a sztárokra, hogy mint a tornászok egy tálkából a kezükre a magnéziumport, úgy kenik az arcukra a kokaint. De ezt sem lehet kizárni, ráadásul gyanús, hogy Kidmannek az orra köré is jutott a furcsa sminkből.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.