Dolly Parton: egyszerre drága, gagyi és perverz

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Hét Elképesztően Öltözködő Celebjén semmi sem igazi. Műhaj, műmellek, műköröm, plasztika.

A Hét Elképesztően Öltözködő Celebje Rovat következő áldozata Dolly Parton. Ha valakinek a név nem mondana túl sokat: ő minden idők legsikeresebb country-énekesnője, de feltűnt néhány filmben is, többek között az Acélmagnóliákban, valamint ő szerezte például az I Will Always Love You című klasszikust. És az elsők között volt a '80-as években, akik nekiláttak módszeresen átszabatni magukat, de a titkolozó-mindenttagadó Michael Jacksonnal és társaival szemben ő rögtön bevallotta, hogy igen, abszurd méretűre nagyobbíttatta a mellét és jobban érzi magát így.

Sőt, tőle származik az a halhatatlan idézet is, hogy "it takes a lot of money to look this cheap", azaz "nagyon sokba kerül, hogy az ember ennyire gagyin nézzen ki". Az alábbi képek egészen frissek és fényesen bizonyítják, hogy Dolly Parton nem hajlandó megadni magát a öregedés folyamatának: ruhák helyett inkább jelmezeket hord és valószínűleg évek óta nem mutatkozott paróka nélkül. Műkörmei egyszerűen ijesztőek, és folyton kell, hogy legyen rajta valami, ami csillog, csilingel vagy legalább rojtos. Dolly Parton ugyan az amerikai popkultúra karikatúráját gyártatja le saját magából, de legalább tudatosan műveli ezt és kellő humorérzékkel ellensúlyozza perverz vonzalmát az ízléstelenség felé. Ön is vele nevet? Vagy inkább sírhatnékja támad a fotók láttán? Várjuk a véleményeket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.