Diadal velúrradírral tavaszi eső és partizó egyetemisták felett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még sohasem volt velúrcipőm, mivel tartottam tőle, hogy túlságosan hamar elpiszkolódik, és tisztítani pedig kilátástalan.

Még sohasem volt velúrcipőm, mivel tartottam tőle, hogy túlságosan hamar elpiszkolódik, és tisztítani pedig kilátástalan. Amikor végül mégis rászántam magam pár héttel ezelőtt, hogy megvegyem a képen látható párat, megkérdeztem az üzletben, hogy van-e bármilyen esélyem a tisztításra, tekintettel arra, hogy a színek különösen kényesnek tűnnek. A válasz az volt, hogy természetesen, szerezzek be velúrradírt, és használjam. A képen az előtérben látható fehér téglatest a velúrradír, az alatta látható fekete-sárga téglatest pedig a doboza. 690 Ft-ért szereztem be a Váci utca egyik nagyobb cipőboltjába besétálva. Converse cipők tisztításával foglalkozó posztunk hozzászólásai között is felmerült már ez a téma, hát akkor nézzük, miként muzsikál a velúrtisztító.

Az új pár cipőt amikor először vettem fel, mindennel elégedett voltam. Amikor másodszor vettem fel, hazafelé elkapott egy zuhé. Próbáltam az ereszek alá behúzódni, de hiába, a vízcseppektől apró, sötét foltok lettek a cipőn. Ezek szerencsére csak egészen közelről látszottak. Természetesen megfogadtam, hogy velúrban nem fogok buliba menni, de amikor harmadszorra vettem fel, este 11-kor egy havernál kötöttem ki, ahonnan pedig egyszerűen nem volt már út hazafelé, kötelező volt partiznom, ráadásul egyetemistákkal. Ők természetesen nem vették figyelembe, hogy az alkalomhoz méltatlan lábbelit viselek, és akárhogy is óvatoskodtam, úgy tértem haza, hogy a cipőn, főként az orrán jókora koszfoltok éktelenkedtek.

Vegyük akkor elő a velúrradírt (ennyi idő alatt még csak el se felejtettem, hogy hova pakoltam el). Igaz, ami igaz, maga az eszköz inkább szivacs, mint radír, ezért először kissé megijedtem, hogy esetleg mégse azt sózták rám, amit szerettem volna. "Velúr folteltávolító. Velúr és nubuk anyagból készült cipők, táskák és ruházat tisztítására. Eltávolítja a foltokat, tisztít" - így a doboz meglehetősen szűkszavú használati utasítása. Szerencsére többre nem is volt szükség: a szivaccsal megdörzsöltem a cipőt, igaz, jóval többször, mint ahányszor Aladdinnak meg kellett dörgölnie a csodalámpát, és dzsinn sem hussant elő belőle, viszont az alapos megdolgozás eredményeképpen eltűntek annak a nyomai, hogy egyszer buliban is jártam ebben a cipőben. Sőt - és ezen talán valamivel jobban meglepődtem - a zápor nyomai is kámforrá váltak. Cserébe a tisztítószivacs lett barátságtalan szürke, amit elnézve felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon hány menetet lehet majd vele abszolválni. Valószínűleg még egy ilyen tisztítás után már csak azt fogom visszakenni vele, amit előzőleg eltávolítottam.

Önnek is van valami nehezen tisztítható ruhadarabja? Mihez kezd vele, ha bekoszolódik? Kérdéseket és válaszokat egyaránt várunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline tippek cipő

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.