Ön szeretne egész évben epret enni?

Olvasási idő kb. 1 perc

Február tizedike körül láttam először 2008-ban epret, az újpesti piacon.

Február tizedike körül láttam először 2008-ban epret, az újpesti piacon. Valódi, piros, hatalmas epret. Persze spanyol import volt, és kilóját mintegy 800 forintért adták, és eszembe juttatta a télen, Amerikában megfigyelt gigantikus epreket. A képen látható darab dobozának alcíme az, hogy „the finest berries in the world”, azaz a cég állítása szerint ezek a világ legfinomabb eprei, de én ezt kétségbe vonom. Szerintem az apró, kicsit szőrös, nem is annyira piros, hazai eper a legzamatosabb, amelyet viszont csak a valódi idényben lehet kapni.

<>A képen látható – valószínűleg, bár bizonyítani nem tudom – genetikailag módosított, hatalmas és vízizű példány semmiképp sem lehet a gyümölcsök királya, bár kétségtelen előnye, hogy az üvegázban elő lehet állítani télvíz idején is, vagy lehet importálni sokszáz kilométerről (ami ugye elég környezetszennyező megoldás). Ugyanez igaz az óriás, ámde seízű paradicsomra, a hatalmas szemű, magtalan szőlőre, és egy sor másik GMO-zöldségre és -gyümölcsre. A génkezelt ételek bármikor elérhetőek ugyan és ellenállóbbak a betegségekkel szemben, viszont nem tudni, hogy ha ilyenekkel táplálkozunk, milyen hosszútávú egészségügyi hatással kell számolnunk. Nálunk egyelőre moratórium él a GMO-növények termesztésére, azaz nem engedélyezett a termesztésük, de ki tudja, meddig. Ön szeretné, ha az év bármely hónapjában vásárolhatna gigászi méretű, színes, ropogós epret?

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!