A szezon kedvence: sütőtök krémleves

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az összes évszaknak megvan az a néhány saját étele, amelyet kizárólag ilyenkor tudunk elképzelni, máskor nem is kívánunk.

Az összes évszaknak megvan az a néhány saját étele, amelyet kizárólag ilyenkor tudunk elképzelni, máskor nem is kívánunk. Alapanyaga, hőmérséklete, állaga, színe miatt máskor fel sem merül. Ugyan láttunk már sütőtök krémlevest pesti étterem nyári napi ajánlatának részeként, de hát a város vendéglőiben számos bizarr furcsaságot lehet néha felfedezni. Márpedig a sütőtök természetesen őszi, téli dolog. A halloween kapcsolatba nem mennénk túl komolyan bele, mert - bár egyéb globalizált jelenségekhez hasonlóan, bekúszott az életünkbe, ha máshol nem, a kirakatokban – azért nem hinnénk, hogy valaki ebből az alkalomból főzné a tökös fogásokat.

A leves a hazai éttermek étlapját csak néhány éve hódította meg, azóta viszont állandó szereplővé vált. Elrontani szerintünk nemigen lehet, recept pedig annyi van az interneten is, hogy mindenki kiválaszthatja a számára legszimpatikusabbat. Alábbiakban szeretnénk megosztani a saját kedvenc változatunkat. A tököt sütjük, így megkíméljük magunkat a zöldség idegőrlő hámozásától és darabolásától, ráadásul koncentráltabb, intenzívebb lesz az íze. Ízlés szerint más fűszerekkel is lehet variálni (chili, őrölt római kömény, gyömbér, koriander, stb.) Jó főzést!

Hozzávalók (4 személyre)

egy kb. 1kg-os sütőtök
1 nagy krumpli, meghámozva, felkockázva
1 közepes alma, meghámozva, felkockázva
1 közepes hagyma, felaprítva
1,2l húsleves (lehetőleg házi)
2 ek vaj
1 ág friss kakukkfű (ha van)
2 ek méz
1/2 narancs leve
só, bors, szerecsendió
opcionális: 1 dl tejszín

A sütőt előmelegítjük 190C-ra. A sütőtököt hosszában félbevágjuk, magját kikaparjuk. Meglocsoljuk kevés olívaolajjal, és kb. 45-50 perc alatt puhára sütjük. A sütési idő vége előtt 20 perccel egy lábasban, a vajon üvegesre pároljuk a felaprított hagymát. Amikor már megpuhult, hozzáadunk 2ek mézet és kicsit karamellizáljuk. Felöntjük 1,2 l húslevessel beletesszük a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon, fedő alatt puhára főzzük- ez kb. 15 perc (ha a krumplit kis kockákra vágtuk). Amikor már puha a krumpli, a levesbe tesszük a sült tök kikapart húsát (kb. 60-70dkg). Robotgépben krémesre pürésítjük, majd ízesítjük a narancslével, ha kell, sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval. Aki még gazdagabb, lágyabb levest szeretne, önthet hozzá kb. 1dl-nyi tejszínt, de nélküle is finom. Pirított tökmaggal, tökmagolajjal, vagy pirított kenyérkockával tálaljuk.

További levesek a Chili és Vanilia blogon!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.