Innen tudhatod, hol szavazhatsz, ha nincs meg a választási értesítőd

Egy férfi keze közelről, ahogy tollal ikszet tesz egy rubrikába a szavazólapon a választáson
Olvasási idő kb. 3 perc

Április 12-én országgyűlési választást tartanak Magyarországon, a legtöbben a lakóhelyük szerint illetékes szavazókörben adhatják majd le voksukat. De honnan tudjuk, hova menjünk ikszelni, ha nem találjuk meg a választási értesítőnket?

Ahhoz, hogy élhessünk szavazati jogunkkal a választások idején, elengedhetetlen, hogy tudjuk, hol tehetjük ezt meg, hiszen a nagyobb településeken több szavazókör is nyitva tart majd a vasárnapi nap folyamán. Az alábbi cikkünkből megtudhatod,

  • hol nézhetsz utána, hogy melyik szavazókörben kell szavaznod,
  • mettől meddig élhetsz a voksolás lehetőségével,
  • miként igényelhetsz mozgóurnát, ha szükséged van rá, illetve
  • milyen okmányokat kell magaddal vinned a szavazáshoz.
szavazás urna terem
Minden szavazópolgár csak a számára kijelölt helyen voksolhat
Fotó: Papajcsik Péter / Index

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) minden választópolgárt, akinek a neve és lakcíme szerepel a szavazóköri névjegyzékben, saját lakcímén értesítette még február végén arról, hogy felvették a szavazóköri névjegyzékbe. A Magyar Posta által kézbesített levelek a pontos címet és a szavazókör számát is tartalmazzák.

Ezt teheted, ha nincs meg a választási értesítőd

Az NVI oldalán egy szavazóhelyiség kereső rész is elérhető azok számára, akik hirtelen nem tudják, hová tették a választási értesítőjüket, ezt ide kattintva érheti el az, aki ellenőrizné adatait, vagy még egyszer megnézné, hova kell mennie a szavazáshoz. Az oldal igény szerint térképen is mutatja, pontosan hol található a megfelelő szavazókör, sőt, a Google Mapsnek köszönhetően pontos útvonaltervet is kérhetünk.

Azok, akik nem a neten keresnének rá, ügyfélfogadási időben személyesen vagy telefonon felkereshetik a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzat ügyfélszolgálatát is, ahol ugyanerről tájékoztatást kaphatnak.

Idézőjel ikon

Erre azonban a választás napján már jellemzően nem lesz lehetőség.

Közelkép egy emberi kézről, amint szavaz, választ és döntést hoz a szavazófülkében. Szavazás, szavazóurna, választás, népszavazás
Az állandó lakcím szerint szavazók és az átjelentkezők is ellenőrizhetik, hova menjenek vasárnap
Fotó: athima tongloom / Getty Images

Ha nem sikerült kideríteni, hogy hol szavazhatunk, érdemes a lakcím szerinti szavazókörbe elmenni, ez általában egy általános iskola, illetve művelődési ház épületében található. Ott a lakcímkártya adatai alapján meg tudják mondani, melyik szavazókört kell keresnünk.

Ahhoz, hogy szavazhassunk is, a DÁP applikáció nem elegendő, kézzel fogható, érvényes okmányokat kell magunkkal vinnünk, a nem lejárt

  • személyi igazolvány
  • útlevél
  • vagy vezetői engedély

elengedhetetlen ahhoz, hogy a szavazólapokat kézhez kaphassuk. A szavazókörök reggel 6 órakor nyitnak, és este 19 óráig járulhatunk majd az urnák elé. Fontos, hogy ha nagy a várakozó sor, a 19 óráig megérkezők akkor is leadhatják a voksukat, ha nem jutnak be a zárás időpontjáig a szavazólapokért, azok azonban, akik 19:00 után érkeznek, már nem szavazhatnak.

Mozgóurnát is igényelhetsz a szavazáshoz

A mozgóurnát kizárólag írásban lehet igényelni a mozgásukban korlátozottaknak, akik kérelmet nyújthatnak be, és az igénylésben megadott címen szavazhatnak. A kérelmet a helyi választási irodához április 10-én 16 óráig, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottsághoz

Idézőjel ikon

legkésőbb 12 óráig lehet benyújtani.

Elektronikus úton, azonosítással szintén lehetséges a mozgóurna iránti kérelem beadása a szavazás napján 12 óráig.

Érdemes résen lenni, ugyanis a mozgóurnákkal kapcsolatban egy átverés is terjed az országban, így semmiképp ne add meg az adataidat!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?