Ki ne dobd: ezt a dokumentumot legalább 5 évig meg kell őrizni

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan a befizetés után gondolkodás nélkül a kukába hajítják a közüzemi számlákat, pedig ezzel komoly kockázatot vállalnak.

Egy régi csekk vagy számla akár évekkel később is döntő bizonyíték lehet egy vitás helyzetben, hiánya pedig fájdalmas anyagi következményekkel járhat. Ezért legalább 5 évig meg kell őrizni ezeket a dokumentumokat – írja a Tolna Vármegyei Hírportál.

Legalább öt évig őrizd meg a számlákat, csekkeket

A közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatos elszámolások esetében az egyik legfontosabb szabály az öt éves megőrzési idő. Ez az időtartam a polgári jogi elévüléshez igazodik, ennyi ideig van lehetőség arra, hogy egy korábbi számlázással kapcsolatban igényt érvényesítsenek vagy vitát kezdeményezzenek.

Sok pénzt bukhatunk, ha nem őrizzük meg ezeket a közüzemi számlákat
Fotó: Index

Ha például egy szolgáltató utólag hiányt állapít meg, vagy nem találja egy befizetés nyomát, a korábbi számlák és befizetési igazolások tisztázhatják a helyzetet.

Különösen fontos ez azoknál, akik diktálás alapján fizetik az áramot vagy a gázt, illetve éves elszámolást kapnak. Ilyenkor nagyobb eséllyel fordulhat elő eltérés, amelyet csak a régi dokumentumok segítségével lehet bizonyítani. Egy több évre visszanyúló vita során kizárólag az tudja megvédeni az igazát, aki elő tudja venni a szükséges papírokat.

A számlák megőrzése ráadásul nem csupán jogi védelem

A korábbi bizonylatok átnézése segít átlátni a háztartás kiadásait, és könnyebben kiszúrhatók a szokatlanul magas összegek vagy a rendszeres túlfizetések. Így nemcsak egy esetleges jogvita esetén lehetünk felkészültek, hanem tudatosabban is kezelhetjük a pénzügyeinket.

Sokan a helyhiány miatt szabadulnak meg a papíroktól, pedig ma már egyszerű megoldás a digitalizálás. Egy gyors fotó vagy szkennelés után a számlák biztonságosan tárolhatók felhőben vagy számítógépen, rendszerezett mappákban. Így bármikor előkereshetők, mégsem foglalnak helyet a fiókban.

Ma már rengeteg módon szeretnének pénzt kicsalni tőlünk a bűnözők. A következő cikkünkben megmutatjuk, hogy mire kell vigyázni a közüzemi számlák befizetésénél.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.