Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium július közepén arról számolt be, hogy az ország több térségében a tartós csapadékhiány miatt a várható hozam jelentősen elmaradhat a szokásostól. A hatóságok a károk mérséklése érdekében könnyítettek a kárenyhítési szabályokon, így a termelők zölden is levághatják a súlyosan károsodott állományt, és a kárt legkésőbb 2026. augusztus 15-ig bejelenthetik. Ez a döntés azonban nem a termés megmenekülését jelenti, csupán a veszteségek és a takarmányhiány mérséklését szolgálja – írta a Pénzcentrum.

A kukorica nem tud ilyen időjárási körülmények között fejldőni

A gyenge termés komoly problémát jelent a hazai állattartóknak is, hiszen a kukorica az egyik legfontosabb takarmánynövény Magyarországon. A gazdák súlyos takarmányhiánytól tartanak, a kieső hazai mennyiséget pedig drágább alapanyagokkal vagy importból kell majd pótolniuk.

Ha a takarmányt a gazdák csak áron felül tudják beszerezni, a hatásait a vásárlók a saját pénztárcájukon fogják érezni
Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary

A drágább beszállítás és az emelkedő takarmányárak közvetlenül növelik az állattenyésztés termelési költségeit. A növények a jelenlegi helyzetben nem tudtak megfelelően fejlődni:

Idézőjel ikon

a kukorica ugyanis különösen érzékeny a virágzás és a szemképződés idején jelentkező vízhiányra.

A vásárlók fizetik meg az aszály árát

A megnövekedett költségek hatása idővel a magyar élelmiszerpiacon, a fogyasztói árakban is megjelenhet.

Ez nem jelenti automatikusan minden termék drágulását, hiszen a végső árakat a nemzetközi piac, az importlehetőségek, az energiaárak és a kereslet egyaránt alakítja, de a magasabb takarmányköltségek a hús-, a tej- és a tojás viszonylatában egyaránt érezhetőek lehetnek.

Ezáltal a termőföldeken tapasztalható aszály közvetve a bolti árakra is hatással lesz.

A minisztérium rámutatott, hogy a klímaváltozás miatt az aszály egyre komolyabb kockázatot jelent a magyar mezőgazdaság számára. A tartós vízhiány már nemcsak egy-egy rossz termésszezont hoz, hanem az egész élelmiszerláncra kihat a termőföldektől kezdve az állattartó telepeken át egészen a vásárlókig.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A hajdúsági gazdák helyzete alapján idén már nem a jó termés a kérdés, hanem az, hogy egyáltalán marad-e valami a földeken.

Kapcsolódó: a súlyos aszály miatt az egész hazai mezőgazdaság összeomolhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.