Nagy drágulás jön a bankoknál, ha letelik ez a határidő: magyarok százezreit érinti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Június 30-án lejár az a vállalás, amelyben több nagybank ideiglenesen elhalasztotta a lakossági díjak emelését. Júliustól sok ügyfélnél magasabb számlavezetési, utalási, kártya- és készpénzfelvételi költségek jelenhetnek meg.

A HVG cikkéből kiderül, hogy van olyan bank, amelynél 8%-os emeléssel is számolni kell.

Vége a díjstopnak, jönnek az új banki tarifák

Tavaly komoly politikai nyomás alá kerültek a Magyarországon működő bankok, miután Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter azt jelezte, hogy ha a pénzintézetek nem fékezik meg önként a díjemeléseket, akkor az állam is beavatkozhat. A minisztériumi fellépés hátterében az MNB adatai álltak, amelyek szerint egy év alatt jelentősen nőttek a bankok pénzforgalmi bevételei, különösen a számlavezetéshez és az átutalásokhoz kapcsolódó tételeknél.

Forint bankjegyek
A következő hetekben érdemes figyelni a banki hirdetményeket és számlakivonatokat
Fotó: Yevgen Romanenko / Getty Images

Akkor több nagybank bejelentette, hogy 2026. június 30-áig nem érvényesíti a lakossági díjak inflációkövető emelését. Ez a határidő azonban most közeledik, a bankoknak pedig a szabályok szerint két hónappal korábban közzé kell tenniük a változásokat.

Az OTP már jelezte, hogy július 1-jétől több díjtétel módosul

A normál számlavezetési díj például 1416 forintról 1478 forintra nő, a Mastercard Online kártya kibocsátási díja pedig 3292 forintról 3437 forintra emelkedik. A bank közlése szerint ugyanakkor több szolgáltatás díjmentessé válik, a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek összességében 3,6 százalékkal nőnek, ami egy tipikus ügyfélnél havi 100 forintnál kisebb többletet jelenthet.

A CIB-nél nagyobb lehet az ugrás. A bank nemcsak a 4,4 százalékos inflációs korrekciót, hanem a korábban elhalasztott 3,7 százalékos emelést is érvényesíti, így több díj 8 százalék feletti mértékben nőhet. A CIB Eco Bankszámla havi díja például 3449 forintról 3733 forintra emelkedik.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A K&H, a Raiffeisen, az Erste és az UniCredit szintén 4,4 százalék körüli díjmódosításokat jelentett be, jellemzően júliusi hatállyal. Ezek a számlavezetési díjakat, az átutalásokat, a csoportos beszedéseket, a bankkártyákat és egyes SMS-szolgáltatásokat is érinthetik.

Az MBH később, július végétől vagy augusztus elejétől érvényesíti a módosításokat, míg a Magnet Banknál egyelőre nem jelentettek be emelést.

A következő hetekben különösen érdemes figyelni a banki hirdetményeket és számlakivonatokat, mert sok ügyfélnél csak ezekből derül ki, pontosan mennyivel drágul a mindennapi bankolás.

Kapcsolódó cikkünkben egy banki csalásra hívjuk fel a figyelmet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.