Februártól 200 forint lesz havi bérlet ebben a magyar városban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Példátlanul olcsó tömegközlekedési lehetőség indul 2026 februárjától Mosonmagyaróváron. A diákok és nyugdíjasok havi bérlete mindössze 100 forintba kerül majd, míg a felnőttek 200 forintért utazhatnak a város járatain.

A városvezetés célja, hogy minél több lakos váltsa le az autóhasználatot közösségi közlekedésre, csökkentve ezzel a forgalmat és a környezeti terhelést – olvasható Mosonmagyaróvár híroldalán.

Mosonmagyaróváron az éves felnőtt bérlet 2400 forintba kerül majd

Mosonmagyaróvár önkormányzata 2026. február 1. napjától teljesen új helyi autóbusz-bérletrendszert vezet be. Ennek lényege, hogy a városon belüli közlekedés éves szinten is jelképes összegért válik elérhetővé. A diákok és nyugdíjasok egy teljes évig mindössze 1200 forintért, a felnőttek pedig 2400 forintért használhatják a helyi járatokat, ami havi bontásban nagyjából 100, illetve 200 forintos költséget jelent.

Mosonmagyaróvár önkormányzata abban bízik, hogy a rendkívül alacsony árak miatt sokan döntenek majd az autózás helyett a bérlet mellett
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

A kedvezmény nemcsak a helyi buszokra érvényes

A városhatáron belül közlekedő helyközi járatok is igénybe vehetők ezekkel a bérletekkel, így a rendszer valóban átfogó megoldást kínál a mindennapi utazásokhoz.

Fontos könnyítés, hogy a bérletek nem lakcímhez kötöttek, és külön igazolás sem szükséges a megvásárlásukhoz, vagyis nem csak helyiek élhetnek a lehetőséggel.

A 365 napos bérletek az év bármely napján megválthatók, érvényességük mindig a vásárlás napjától indul. A diákok számára az iskolákon keresztül is megszervezik az igénylést, míg mások személyesen a buszvégállomáson, a vasúti pénztárban, automatából, illetve online, a Közlekedési Mobiljegy alkalmazással vásárolhatnak.

Az önkormányzat abban bízik, hogy a rendkívül alacsony árak miatt sokan döntenek majd az autózás helyett a bérletváltás mellett.

Olvasd el következő cikkünket is, amelyben bemutatjuk, mely magyarországi településeken jelölte piros és narancssárga színnel a szmoghelyzetet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ térképe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.