2 perc alatt kapcsolnak, ha ezért hívod a bankot: szigorodtak az ügyfélszolgálatok szabályai

Olvasási idő kb. 2 perc

Szigorodtak a bankok telefonos ügyfélszolgálataira vonatkozó elvárások a pénzforgalmi törvény friss módosításával. Az új szabályozás szerint a hitelintézeteknek a hét minden napján, 24 órában élőhangos ügyintézővel kell fogadniuk az ügyfelek bejelentéseit, különösen a csalásokra vonatkozó jelzéseket.

A fogyasztók bármikor, díjmentesen jelezhetik bankjuknál, ha visszaélés áldozatává váltak, és ilyen esetekben azonnal kérhetik bankkártyájuk vagy mobil-, illetve internetbanki hozzáférésük zárolását is – tájékoztat honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely a változások gyakorlati alkalmazását segítendő, egy most közzétett vezetői körlevélben ad részletes iránymutatást a pénzforgalmi szolgáltatók számára.

Ez a szabály vonatkozik a banki ügyfélszolgálatokra

A jegybank elvárása szerint a hívás sikeres kapcsolódását követően legfeljebb két perc telhet el az ügyintéző jelentkezéséig. Ahhoz, hogy ezt a bank tudja biztosítani, a pénzintézeteknek a megnövekedett terhelésű időszakokhoz igazodva

megfelelő számú, kifejezetten erre a feladatra kijelölt és felkészített munkatársat kell alkalmazniuk.

A jegybanki szigorítás a telefonos ügyfélszolgálatokat is érinti
Fotó: Reza Estakhrian / Getty Images Hungary

Fontos a menürendszerek átalakítása is

Az MNB a telefonos menürendszerek átalakítását is szükségesnek tartja. A csalás bejelentésének már az első, „0”-s menüpontban elérhetőnek kell lennie, és az ügyintéző bejelentkezése előtt kizárólag a jogszabály által előírt, elengedhetetlen tájékoztatások hangozhatnak el. Fontos elvárás az is, hogy

az ügyfelek a reklámok és egyéb információk meghallgatása előtt kiválaszthassák a visszaélés-bejelentési lehetőséget.

A pénzforgalmi szolgáltatóknak emellett a honlapjukon is jól látható, könnyen elérhető helyen kell közzétenniük a telefonos menürendszerük felépítését, valamint – ha van ilyen – a csalásbejelentésre szolgáló telefonszámot.

Idézőjel ikon

Ha az ügyfelek mobil- vagy internetbankon keresztül korlátozhatják a számlájukhoz való hozzáférésüket, annak feloldása kizárólag személyes vagy telefonos ügyintézéssel történhet.

A jegybank jó gyakorlatként említi azt is, ha a bankok nem ügyfelektől érkező jelzéseket is fogadnak olyan számlákkal kapcsolatban, amelyeket csalók pénzgyűjtésre, cél- vagy tranzitszámlaként használnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.