Nem kegyelmez a tél: átmeneti enyhülés után visszatér a -15 fok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pár napig tart az átmeneti enyhülés, és már látszik, mikor térnek vissza a -15 fok körüli hőmérséklet.

A korábbi napok csontrepesztő mínuszai már nem jellemzőek az országban, térségünk időjárását szombatig egy fölénk érkező enyhébb légtömeg alakítja, bár a vastag hótakaró miatt ennek csak kevés helyen érvényesül – írja előrejelzésében az Időkép.

Pár napig tart az enyhülés

A következő napokban kis mértékben szinte mindenhol enyhül az idő, szombatig nem kell számítani -10 fok alatti minimumokra. 

Átmeneti enyhülés után újra kemény fagyok várhatók
Fotó: Papajcsik Péter / Index

A hőmérséklet péntekre és szombatra virradóra is -5 fok fölött marad éjszakánként, napközben pedig gyenge olvadás, +1-2 fokos hőmérséklet várható. 

A hétvégére aztán újra hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe, ami főként a Dunántúlon megélénkülő keleti, délkeleti szelet okoz. Többfelé lesz napsütés is, de elsősorban az Alföldön lehetnek tartósan ködös tájak. 

A hőmérséklet újra lejtmenetbe kerül, északkeleten újra megjelennek a -10 fok alatti értékek, és az ország nagy részén napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. 

Jövő héten ismét bekeményít a tél

A jövő hét elején még hidegebb lesz, jóval nagyobb területen hűlhet le a levegő -10 fok alá,

a derült, vastag hóval borított tájakon -15 foknál alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

A kemény mínuszok leginkább az Alföldön és északon, északkeleten valószínűek, ahol a pénteki és szombati enyhébb napokon csak alig fog olvadni a hótakaró. Ezeket a területeken délutánonként sem lesz -6, -7 foknál melegebb. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.