Ezt a téli KRESZ-szabályt kevesen ismerik – súlyos baleset lehet a vége, ha megszeged

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tilos megelőzni a hóeltakarítást végző és sárga figyelmeztető jelzést használó hókotrókat, de sokan nem ismerik a szabályt, vagy nem tartják be.

Évek óta nem volt akkora havazás Magyarországon, mint az utóbbi napokban, ráadásul kedden ónos eső is miatt is rendkívül veszélyessé vált a közlekedés. Az autósok viszont nem minden esetben tartják be a KRESZ-t, ami balesetekhez vezethet. 

A KRESZ tiltja a hókotrók megelőzését

A hazai gyorsforgalmi utakat üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) a közösségi oldalán figyelmeztette az autóvezetőket, hogy a hókotró járműveket tilos megelőzni. 

A hókotrók legfeljebb 60 kilométer/órával haladhatnak, mert ennél nagyobb sebességnél sem az ekézés, sem a sózás nem lenne elég hatékony. 

A KRESZ kifejezetten tiltja, hogy a több sávban egymás mellett vagy mögött haladó, hóeltakarítást végző és sárga figyelmeztető jelzést használó járműveket megelőzzük.

Ennek az az oka, hogy

Idézőjel ikon

a hókotrók előtt nem tiszta az úttest, a télies útviszonyok miatt a gyorsítás megcsúszáshoz, balesethez vezethet.

Az sem jó, ha túl közel haladsz a hókotrók mögött. Ha nem tartasz megfelelő követési távolságot, a látótáv is csökkenhet, ráadásul ha beleállsz a szórásterületbe, azzal akadályozod a teljes útfelület síkosságmentesítését. 

Baleset lett a hókotró megelőzéséből

Ennek ellenére néhány nappal ezelőtt először két kamion, majd nem sokkal később több személyautó megelőzte a konvojban haladó hókotrókat az M30-as autópályán éjszaka. 

A fenti videofelvételt követően pár órával, hajnali 2 órakor egy kamion neki is hajtott az egyik síkosságmentesítést végző járműnek. Szerencsére a hókotró vezetője nem sérült meg, de a gép igen, a kamionos pedig elhagyta a helyszínt.

Az MKIF azt kéri az autósoktól, hogy ne előzzék meg a hókotrókat, ne vágjanak be eléjük, tartsanak nagyobb követési távolságot, és csökkentsék a sebességüket. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.