Ilyen vállalkozást indítanak az élelmes magyarok: milliókat keresnek vele

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre többen vágnak bele az esküvőszervezésbe Magyarországon, és nem véletlenül: a Pénzcentrum cikke szerint a szakma akár milliós fizetést is hozhat. Bár jelenleg nincs államilag elismert esküvőszervező tanfolyam, az interneten rengeteg kurzus közül válogathatunk, így a siker kulcsa a hiteles képzés kiválasztása.

A szakértők szerint egy igényes, körülbelül százfős esküvő ma már 3–6 millió forintba kerül, amiből a profi esküvőszervezők akár 500 ezer forintos jutalékot is kaphatnak. Aki viszont most vág bele a képzésbe, annak érdemes alaposan utánanéznie, hogy a választott tanfolyam szerepel-e a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben, és milyen tanúsítványt ad

Online is elérhetőek képzések

Az online kurzusok ára jellemzően 50-190 ezer forint között mozog, de léteznek egyetemi szakirányú képzések is, például az ELTE, a METU vagy a PTE szakjai között, 250-300 ezer forint körüli összegért.

A rendezvényszervezők fizetése akár a félmillió forintot is meghaladhatja
Fotó: Ugur Karakoc / Getty Images Hungary

A munkával akár milliókat is lehet keresni

A KSH adatai alapján

a konferencia- és rendezvényszervezők fizetése 500–620 ezer forint között alakul,

de az esküvőszervezők többsége vállalkozóként dolgozik, így a bevétel attól függ, hány megbízást tudnak elvállalni egy szezonban. Kezdőként ez még mellékállásban is jó lehetőség lehet, később pedig főállásként is komoly jövedelmet biztosíthat.

Az esküvőszervezés persze nemcsak romantikus munka:

Idézőjel ikon

sok stresszel, szervezéssel és felelősséggel jár, hiszen a párok életének egyik legfontosabb napját kell tökéletessé tenni.

Aki viszont kitartó, szereti a rendezvényszervezést és jó kapcsolatteremtő, annak most ideális lehet belevágni, a házasságkötési szezon ugyanis 2025-ben is pörög, és az árak idővel csak tovább emelkedhetnek.

Ha kíváncsi vagy rá, miért viseljük ott a jegygyűrűt, ahol, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.