Életveszélyesé vált, lezárták a népszerű kilátót

Olvasási idő kb. 1 perc

Lezárták, egyáltalán nem látogatható ideiglenesen a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó. A kirándulók népszerű célpontja azért vált veszélyesség, mert elkorhadtak a tartószerkezeti elemei.

Tavaly még az év kilátójává választották, most azonban balesetveszély miatt le kellett zárni a Boldog Mór-kilátót – adta hírül a Pénzcentrum. A lap írásából kiderül: a szakemberek megkezdték a karbantartási munkálatokat. 

Nem tudni, mikor múlik el a veszély, és szűnik meg a lezárás

Azt egyelőre nem közölte a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., hogy mikor várható, hogy újra látogatható legyen a kedvelt kilátó, amely a tartószerkezeti elemek korhadása miatt vált veszélyessé.

A renoválás ideje alatt a kilátóba nem lehet felmenni, ám a közelben található lombkoronaösvény látogatható marad.

A közeli lomkoronasétányt nem érinti a lezárás, annak szerkezete nem vált veszélyessé
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A Boldog Mór-kilátót 2012-ben építették, a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet védett természeti területén található, nem messze a Pannonhalmi Bencés Főapátságtól. Tavaly az év kilátójának választották, ami nem is meglepő: a dombtetőről gyönyörű kilátás várja az ide látogatókat.

A magaslati pontról feltárul a Sokorói-dombság és Pannonhalma városa, tiszta időben pedig egészen a Bakony északi vonulataiig el lehet látni.

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. a munkálatokkal kapcsolatban közölte: folyamatosan tájékoztatja majd az érdeklődőket a felújítás állásáról, és a kilátó újranyitásának időpontját is időben jelzi majd.

Noha a pannonhalmi Boldog Mór-kilátóba most egy darabig nem lehet fölmenni, akad bőven Magyarországon olyan torony, amelybe érdemes ellátogatni. Különösen most, amikor a fák lombjai színpompás őszi színekbe burkolóznak. A Dívány összeszedte, hol várnak a legcsodálatosabb panorámák.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?