Az Indexben szabadon alkothatok – Gáll Anna Junior Prima díjas

Olvasási idő kb. 2 perc

Rangos szakmai elismerésben részesült az Index Kultúra rovatának újságírója: Gáll Anna munkáját Junior Prima díjjal ismerték el. A 2003-ban Demján Sándor által alapított díjat azoknak ítélik oda, akik a kultúra és a tudomány területén szakmai és emberi szempontból egyaránt példát mutatnak.

A fiatal újságírónak, aki elsősorban közéleti-kulturális anyagokat ír, nem a Junior Prima az első szakmai elismerése, 2024-ben a Horvát Idegenforgalmi Hivatal Aranytoll Média Nagydíját is elnyerte az online sajtó kategóriában.

Fontos témákról ír az Index Junior Prima díjas újságírója

Gáll Anna a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett, korábban rendezőasszisztensként és nyelvi magántanárként is dolgozott. Újságíróként 2020 szeptemberében az Indexnél kezdte pályafutását, ahol a Kulturális rovat legfiatalabb tagjaként a Z generáció megszólítását tűzte ki céljául.

Idézőjel ikon

Kortársaim zöme előbb tájékozódik a TikTokról, mint egy hírportálról, így különösen fontos számomra, hogy olyan témákat dolgozzak fel, amelyek a mai fiatalokat foglalkoztatják, őket érintik vagy szólítják meg. A kultúra szerencsére remek eszköz ehhez

mondta el munkájáról.

A Junior Prima díjjal elismert Gáll Anna 7 éve dolgozik az Index Kulturális rovatánál
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Az újságírónak az évek során több, nagy sajtóhangot kiváltó cikke is megjelent, ilyen volt a budapesti Pride-ról, illetve a Kneecap kitiltásáról szóló anyaga, emellett több nagyinterjút is készített, például Csernus Imrével, Mazzag Izabellával, Pogány Indulóval és az Oscar-díjas Deák Kristóffal. Az olvasók körében rendkívül népszerűségnek örvend az általa indított cikksorozat is, amelyben a hungarikumokat mutatja be.

Idézőjel ikon

Szeretném megköszönni az Indexnek, hogy az első perctől kezdve szabadon alkothatok; a Kultúra rovatnak, hogy közöttük az lehetek, aki vagyok; és mindazt, amit az elmúlt öt évben kaptam: tanácsokat, bizalmat, némi nevelést és barátságokat

– nyilatkozta a díj kapcsán Gáll Anna.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.