Bírság jár, ha így hagyod az autód: mostantól közlekedési szabálysértésnek számít Olaszországban

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy vicenzai autótulajdonost már pénzbírságra büntettek, amiért leeresztve hagyta parkoló személygépjárműve bal első ablakát. Az új olasz közúti törvények szerint ez lopásra való felbujtásnak minősül.

Az olasz közúti törvénykönyv 158. cikke értelmében

Idézőjel ikon

az autótulajdonosoknak mindent meg kell tenniük autójuk és a benne lévő értékeik lopás elleni védelmében,

a nyitva hagyott ablak pedig ilyen formán szabálysértésnek minősül, mely esetében 42-től 173 euróig terjedő pénzbírság szabható ki.

Pénzbírság jár az autó letekert ablakáért

A gépjármű- és értéktárgy lopások visszaszorítását célozza az új, olasz intézkedés, mely szankcionálja a parkoló autók ablakának nyitva hagyását. Az olasz törvényhozók szerint a tolvajoknak egy leeresztett ablak felhívás lehet keringőre. Ezért mostantól, ha ebből adódóan bekövetkezik egy bűncselekmény, a felelősség közvetett módon a jármű tulajdonosát terhelheti.

Akár ezért is pénzbírság járhat már Olaszországban
Fotó: Marin Tomas / Getty Images Hungary

A vicenzai autótulajdonosra kirótt 42 eurós pénzbírság mögötti indoklás is úgy szólt: az autós "nem tett megfelelő óvintézkedéséket ajármű beleegyezés nélküli használatának megakadályozására."

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.