Ezért nem maradhatnak életben a beoltott állatok sem

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A betegségen átesett, vakcinázott állat egy jó darabig még „időzített bomba”, amely bármikor okozhat újabb járványkitörést a szakértő szerint. Teljes mentesség csak akkor érhető el, ha egyetlen egy beteg vagy vakcinázott állat sincs az országban.

Az utóbbi időben az országban ismét megjelenő ragadós száj- és körömfájás kapcsán sokszor elhangzik az a kérdés, hogy miért nem oltják be ellene az összes állatot. Csivincsik Ágnes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tudományos főmunkatársa az Inforádióban elmondta: a dolog nem ilyen egyszerű, nem véletlen, hogy az uniós és a hazai jogszabály szerint sem lehet megtartani azt az állományt, amelyen belül megállapítják akár csak egyetlenegy egyednél is a betegséget.

Az állatok beoltásával csak időt nyerni lehet

A vakcinázásnak persze van szerepe, ám az nem a gyógyítás. „A megfertőződött állományt le kell ölni, a vakcinázással egyszerűen csak az a cél, hogy lassítsák a terjedést. Általában a járványgóc körül rendelnek el gyűrűvakcinázást, amire azért van szükség, mert így a beoltott állatok környezetében sokkal lassabban halad előre a vírus” – mondta Csivincsik Ágnes. Hozzátette: ezzel egy kis időt nyer az állat-egészségügyi hatóság, végül azonban a vakcinázott állatokat is el kell pusztítani.

A beoltott állat még egy jó darabig fertőzhet
Fotó: Hans Neleman / Getty Images Hungary

A szakembernek komoly tapasztalata van a száj- és körömfájás elleni védekezésben: 2001-ben részt vett az angliai járvány elfojtásában. Azok az állatok, amelyek elkapják a betegséget, olykor napokig nem tudnak enni, és az is gyakran előfordul, hogy olyan károsodás éri a patairhát, hogy kilép a szarutokból, ami rendkívül fájdalmas. Csivincsik Ágnes szerint a száj- és körömfájással kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy komoly gazdasági károkat okoz, különösen nagy veszteségekkel jár az újszülöttek elhullása.

Idézőjel ikon

Mindezek miatt az egyetlen felelősségteljes eljárás a fertőzött állományok elpusztítása.

„Csak akkor érjük el a teljes mentességet, ha már nem lesz egyetlenegy beteg vagy vakcinázott állat sem az országban” – mondta a tudományos főmunkatárs. A helyzetet súlyosbítja, hogy a ma Magyarországon tartott fajták jóval fogékonyabbak a betegségre, mint a régebben tenyésztett szürkemarha. Ezért a korábbi járványok során is viszonylag kisebb mennyiségben hullottak el, így kisebb gazdasági kár keletkezett. „A jelenleg tenyésztett, tartott fajták már nem annyira ellenállók” – mondta a szakember.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk