A magyarok negyedének szűkösebb a karácsony: erre költünk idén

Olvasási idő kb. 2 perc

A magyarok negyedének idén szűkösebb lesz a karácsony, de a többség ugyanannyit költ, mint tavaly. Egy kutatásból az is kiderült, hogy leginkább szépségápolási és ruházati termékeket, illetve élményeket ajándékozunk.

Egyre többen döntenek úgy, hogy már novemberben vagy korábban beszerzik az ajándékokat a fa alá az Etele Plaza online kutatása szerint, amit az Economx szemlézett. A legtöbben összesen 50-100 ezer forintot költenek, de a magyarok nagyjából negyede ennél csak kevesebbért vásárol az ünnepekre.

Szűkösebb lesz idén sok családban a karácsony

A megkérdezettek többsége (51 százalék) idén ugyanannyit költ ajándékokra, mint tavaly, viszont negyedük (24 százalék) kevesebbet, de van, ahol kicsit több is jut (25 százalék). A legtöbben (32 százalék) összesen 50-100 ezer forintot fordítanak karácsonyi ajándékokra, míg minden ötödik ember 100-200 ezer forintért (22 százalék), illetve

20-50 ezer forintért (22 százalék) vásárol.

A legtöbben ugyanannyit költenek, mint tavaly karácsonykor, de sok helyen szűkösebbek lesznek az ünnepek
Fotó: LuckyBusiness / Getty Images Hungary

A nagy többség (45 százalék) már novemberben, sőt sokan még korábban (18 százalék) megveszi az ajándékokat, míg harmaduk december elejére (33 százalék) időzíti a vásárlást. Leginkább a plázák (95 százalék) és az online áruházak (75 százalék) kínálatát böngészik, és csak néhányan döntenek helyi kisboltok (18 százalék) vagy piacok (17 százalék) mellett.

42 százalék személyre szabott vagy valamilyen különleges terméket választ, míg a megkérdezettek negyede (23 százalék) a megajándékozott hobbiját veszi alapul. Az ajándékokat leginkább spontán választják ki (69 százalék), barátoktól, családtagoktól szerzett ötletekből (57 százalék), illetve egészen sokan inspirálódnak online és közösségi oldalakról (44 százalék).

A sláger termékek a szépségápolási cikkek (60 százalék), élmények (például koncertjegyek, utazások, wellness kuponok − 59 százalék), ruházati és divatcikkek (54 százalék), játékok (51 százalék), könyvek (49 százalék), valamint az elektronikai eszközök (46 százalék).

Kiderült az is, hogy mennyi ideig vásárolunk, a legtöbben 5-10 órát (38 százalék), de a válaszadók negyede (29 százalék) akár ennél is többet fordít arra, hogy megtalálja a tökéletes ajándékot, viszont hasonló arányban vannak azok (26 százalék), akik nagyjából 2-5 órát hajlandók erre áldozni. Bár a karácsonyt stresszes ünnepnek tartják (így van ezzel 36 százalék), azért sokan (86 százalék) élvezik az ajándékvásárlást.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.