Szomorú hír a nyugdíjasoknak: megszűnik az egyetlen magyar foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Saját kérelmére szűnik meg az egyetlen hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató. A hírt a Magyar Nemzeti Bank jelentette be.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett határozatában előzetesen jóváhagyta az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató kérvényére annak jogutód nélküli megszűnését, és visszavonta a tevékenységi engedélyét is – írja közleményében az MNB. A hírről az Azenpenzem.hu számolt be. 

A rendezett kivonulás és végelszámolás előkészítését az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. már tavaly januárban megkezdte, a mindössze néhány száz főt kitevő tagságának, illetve a foglalkoztatók részére megküldött tájékoztató levelekkel, és a honlapján közzétett hirdetmények által. 

Levélben, és honlapján keresztül is tájékoztatott a foglalkozói nyugdíjszolgáltató a megszűnésről
Fotó: Abraham Gonzalez Fernandez / Getty Images Hungary

Nem lesz több működő foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

A  jogszabály alapján a nyugdíjszolgáltatónál felhalmozott nyugdíjcélú megtakarításukat az érintett tagok döntésük, illetve életkoruk alapján szolgáltatásként, illetve kifizetésként vehették, vagy vehetik fel, de át is léphettek az Európai Unión belüli valamelyik külföldi foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézményrendszer Nyugat-Európában jelentős múlttal rendelkezik. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás elterjedt, úgynevezett második pilléres nyugdíj kiegészítési formája az öngondoskodásnak. Hazánkban a  2007. évi CXVII. törvény  - a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről - megalkotását követően van lehetőség van foglalkoztatói nyugdíjintézmény alapítására.

Idézőjel ikon

Az évek során azonban mindössze egyetlen ilyen szolgáltató alakult, ez az intézményi forma nem tudott jelentős teret nyerni itthon.

Az MNB úgy véli, ennek egyik oka az lehet, hogy a hazai fejlesztésnek számító önkéntes nyugdíjpénztári forma jóval megelőzte a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóit, és már az önkéntes rendszer is tartalmazta a munkáltatói hozzájárulás lehetőségét. Ráadásul a nyugdíjbiztosítások is népszerűbbek lettek.

Öngondoskodásra volna szükség

Az MNB szerint a hazai kiegészítő nyugdíjrendszer fejlődéséhez a pénzügyi tudatosság erősítésére, a minél szélesebb társadalmi kör megszólítására, és a fiatalabb korosztályok figyelmének hatékony felhívására volna szükség. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.