Ha ezt kéri egy rendőr, soha ne engedelmeskedj neki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rendőrnek adta ki magát, valójában azonban csaló volt az a férfi, aki elkérte egy nyugdíjas asszony netbanki adatait, és közel 3,5 millió forintot emelt le áldozata számlájáról.

Rendkívül csalafinta módon kitervelt és kivitelezett, aljas csalásnak esett áldozatul egy nyugdíjas asszony. Az egész meglehetősen ártatlanul kezdődött: felhívta egy ember, aki bankbiztonsági szakemberként mutatkozott be, és arra figyelmeztette a nőt, hogy szokatlan tranzakciókra figyeltek föl a számláján.

Ilyet igazi rendőr sosem kér

A furmányos trükk ezután következett: közölte kiszemelt áldozatával, hogy átadja a telefont egy rendőr kollégájának. A vonal végén a második csaló őrnagyként mutatkozott be, majd biztonsági okokra hivatkozva elkérte a nyugdíjas asszony netbanki adatait. Ezután arra is rávette a hölgyet, hogy hagyjon jóvá számítógépén egy engedélykérőt, amelyet elmondása szerint a rendőrség kiberbűnözési osztálya küldött. Sejtelme sem volt szegény asszonynak, hogy

valójában távoli hozzáférést biztosított a bűnözőknek, vagyis teljesen átengedte az ellenőrzést gépe fölött.

A csalóknak ezután már könnyű dolguk volt, hiszen semmi sem állt annak útjában, hogy kitakarítsák a nő bankszámláját, közel 3,5 millió forintot zsákmányolva. Az asszony – amikor észrevette, mi történt valójában – feljelentést tett a Kapuvári Rendőrkapitányságon.

A furcsa, rendkívüli kérések mindig legyenek gyanúsak – akkor is, ha látszólag egy rendőrtől érkeznek
Fotó: boonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

Így szűrheted ki a csalókat

A rendőrség az eset kapcsán figyelmeztet: a csalók a hatóság nevével visszaélve telefonon, e-mailben vagy SMS-ben próbálják rávenni kiszemelt áldozatukat arra, hogy letöltsön egy AnyDesk nevű alkalmazást, amelynek révén teljesen kiszolgáltatja magát, adatait és pénzét a csalóknak.

A bűnözők konkrét történetei és módszerei folyamatosan változnak, ám van pár olyan elem, amely időről időre visszatér, és amelyek ismerete segíthet abban, hogy kiszűrd a rosszindulatú megkereséseket. Ezekre érdemes odafigyelni:

  • Soha ne add ki ismeretleneknek a bankkártya- és a netbanki belépési adataidat! A pénzintézetek az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, és a rendőrök sem.
  • Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél számláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik az ügyféllel a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, hogy az teljesülhet-e, és ekkor is történik ügyfél-azonosítás.
  • A valódi banki alkalmazottak telefonon soha nem adnak utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepíts vagy tölts le a számítógépedre, telefonodra, bárki is javasolja azt! Ilyet a bankok vagy rendőrök soha nem kérnek az ügyfelektől, és arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják. A csalók legtöbbször az AnyDesk vagy a TeamViewer elnevezésű applikációkkal követik el a bűncselekményeket.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.