Elkerülhetetlen a drágulás: alapvető élelmiszerünk ára kerül veszélybe

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén sokkal kevesebb a jó minőségű búza, ádáz harc indulhat meg hamarosan a feldolgozók és a kereskedők között. A malmok már augusztusban kénytelenek lesznek magasabb árakat fizetni az alapvető élelmiszerünk legfontosabb alapanyagáért.

Idén kevesebb jó minőségű búza termett Magyarországon, emiatt előfordulhat, hogy a felhasználó iparágak egymással versenyeznek majd a készletekért. Ráadásul Németországban szintén nem lett jó a búza idén, ami szintén kihat a hazai árakra, miután az exportkereslet is fokozódik – számol be az Agrárszektor.hu

Harc van a jó alapanyagért, biztosan lesz áremelés

„Idén hozzávetőleg ötmillió tonna búza terem Magyarországon, ebből viszont alig 15 százaléknyi az, ami minden további nélkül alkalmas malmi őrlésre, humán fogyasztásra. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 750 ezer tonnányi búza termett idén, amely minden további nélkül jó sütőipari értékű” – mondta Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

Kevés a jó minőségű búza, ami fontos alapanyag az élelmiszeriparban, elkerülhetetlen az áremelés
Fotó: Andrii Medvediuk / Getty Images Hungary

A szakértő hozzátette: a fent említett mennyiséghez további 15 százalék jön, amely kommersz búzaként, de még malomban felhasználható. Összesen tehát az elnök szerint legfeljebb 1,5 millió tonnányi a kielégítő minőségű búza Magyarországon. Ugyanakkor figyelembe venni, hogy

Idézőjel ikon

ezért a mennyiségért három jelentős piaci csoportosulás versenyez: a malomipar, a takarmányipar és a kereskedők, akik elsősorban exportra adnák el a gabonát.

Lakatos Zoltán kifejtette: a takarmányipar igénye hozzávetőleg 1,3 millió tonnát tesz ki, a malomiparnak nagyjából 1,1 millió tonnára van szüksége. Ráadásul Németországban szintén nem lett jó a búza idén, ezért várhatóan az ottani szereplők is igyekeznek megvenni minden olyan jó minőségű tételt, ami a piacon rendelkezésre áll – ez fokozott exportkeresletet jelenthet idehaza is. Lakatos Zoltán úgy fogalmazott:

Idézőjel ikon

„Nem tudom, hogy Magyarországon honnan lehetne összekaparni azt a mennyiségű búzát a malomipar, amiből tudja biztosítani a kellő mennyiségű lisztet, amire a sütőiparnak szüksége van. Itt most nagy harc van azért, hogy a jó búza kihez tud majd kerülni.”

A korábbi készletekből még vannak, de augusztus második felétől árakat kell emelniük a malmoknak is. Ráadásul a sütőiparnak sok más költsége van, a liszt áránál lényegesen nagyobb súllyal esik latba az energia és a munkaerő költsége. Noha a búza az alapvető alapanyag a legtöbb pékáruhoz, az ebből származó költségek a kenyerek és zsemlék árában csupán 15-20 százalékot képviselnek, így remélhetőleg a fogyasztók kevéssé érzik majd meg az áremelést.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.