Ezekben a szakmákban a legmagasabb a fekete munkások aránya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több tízezer munkást foglalkoztatnak feketén egy kutatás szerint. Mutatjuk, melyik ágazatban a legmagasabb a számuk.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint a munkaerő több mint felét foglalkoztatják informális módon. A fekete munka a mikro- és kisvállalkozások több mint 90 százalékát teszi ki világszerte – írja legfrissebb tanulmányában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

Világszerte több millió gazdasági egység működik feketén, több százmillió munkavállaló nem hivatalos körülmények között keresi meg a kenyérre valót. Magyarországon a GDP negyede a szürke és a fekete gazdaságban jön létre az Oeconomus Alapítvány szerint, az arány a rendszerváltozást követően ugrásszerűen emelkedett, majd mérséklődésnek indult, és 2015-re már 20,5%-ra csökkent.

Az építőiparban továbbra is magas a feketemunkások aránya
Fotó: Oláh Tibor / MTI

Még mindig több tízezer feketemunkás dolgozik Magyarországon

2023-ban a hazai foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzések eredményeit bemutató tanulmány szerint a vizsgált magyar foglalkoztatók többségénél, 67 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést.

Az informális foglalkoztatás az  ellenőrzött cégeknél dolgozó munkavállalók 61 százalékát érintették, vagyis több mint 40,4 ezer munkavállalót.

Az építőipar és a vendéglátás az élen jár a fekete foglalkoztatásban

"Az informális gazdaság a mai globalizált gazdaságokban a munkavállalók jogai, a fenntartható vállalkozások, a szociális védelem és a tisztességes munkakörülmények, a jogállamiság, az állami bevételek és a kormányok mozgástere szempontjából kulcsfontosságú kihívást jelent. Az „informális gazdaság” kifejezés egy tág fogalom, és többféle nevet adtak már neki: árnyékgazdaság (shadow economy), rejtett gazdaság (hidden economy), készpénzgazdaság (cash economy), szürke- vagy feketegazdaság (black economy), földalatti gazdaság (underground economy)" - összegezte az alapítvány tanulmánya. 

A feketefoglalkoztatás az ellenőrzött munkavállalók 15,7 százalékát, több mint 6300 főt érintette. Legnagyobb arányban, közel 50 százalékban az építőiparból kerültek ki a feketén dolgozó munkások, de többen dolgoztak a vendéglátásban is nem bejelentve. 

Az OECD jelentése szerint azonban az elmúlt évek során a magyar gazdasági rendszer átalakulása kedvezen hatott a munkavállalók helyzetére is, és az állam több intézkedést is foganatosított a rejtett gazdaság visszaszorítására. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.