Disznóvágásra ment az orvos, ezért maradt el a műtét: csak Magyarországon történhet ilyen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Furcsa történetek láttak napvilágot a kórházi ellenőrzések során: elmaradt műtétek, hiányzó személyzet, túlzott ételrendelések is szerepeltek a felsorolt hibák közt.

Volt olyan egészségügyi ellátó, amelynél100 orvos és szakdolgozó helyett csak 50 volt bent a vizsgált időpontban, máshol pedig a szükségesnél 70-nel több ebédrendelést adtak le az intézményben. Egy olyan páciens részére is igényeltek étkezést, aki már nem is élt. 

Az Economx számolt be az egészségügyi ágazat ellenőrzésének első eredményeiről a Magyar Kórházszövetség konferenciáján elhangzottak alapján. Urbán Zoltán, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárságához tartozó egészségügyi ellenőrzés-felügyeleti szolgálat rendőr dandártábornoka, egyben főosztályvezetője az eseményen azt mondta, a 2024-es év során előzetesen és utólagosan végeznek adatbekéréseket, a szenzitív betegadatokat kerülve.

Az egyik kórházban disznóvágás miatt maradt el műtét
Fotó: Boris Zhitkov / Getty Images Hungary

Elmaradt műtétek okára is fény derült

Bács-Kiskun vármegyében már végeztek az ellenőrzésekkel, jelenleg Heves vármegyében járnak az ellenőrök, később Fejér, Vas és Tolna vármegye kerülhet sorra. 

Az ellenőrzések során a belgyógyászati, a szülészeti, a sebészeti, a sürgősségi, a kardiológiai, a szemészeti, a neurológiai, a tüdőgyógyászati, az ortopédiai, valamint a csecsemő- és gyermekosztályokat monitorozzák.

Idézőjel ikon

Volt, ahol 6 napig rendeltek még ételt egy elhunyt betegnek, máshol pedig az egészségügy szakdolgozók fele, 100-ból 50 ember nem volt jelen az intézményben a vizsgálat időpontjában, de a bérek tekintetében is akadtak furcsaságok.

Hisztipénzt is kaptak az orvosok

Több mint kétezer orvos bére volt a kétszerese annak 2023-ban, mint a besorolt bére lett volna, ez a költségvetésnek két év alatt mintegy 6 milliárd forint többletkiadást jelentett. Gárdos Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK), költségvetési felügyeleti igazgatója ezt hisztipénznek nevezte a lap szerint. 

A betegek étkezését sajtfecniken vezették, ezeken a papírokon módosították is a betegek létszámát. A legnagyobb eltérés, amin az ellenőrük szeme is fennakadt, az volt, hogy naponta 68-70-nel több ebédet főzettek le a valós létszámnál, ami évente 10 millió forint többletet jelent a költségvetésnek.

A zárójelentés kitöltése is sokszor volt esetleges, sorolta tovább a hiányosságokat a MÁK felügyeleti igazgatója.

Az otthonukba bocsátott betegeknek jellemzően napokkal később kellett visszamenniük zárójelentésükért, ami szintén szabálytalan.

Akadt olyan kórház is, ahol a szakdolgozók fele hiányzott igazoltan, szabadság vagy betegszabadság miatt, de 2 százalékukról nem lehetett tudni, munkaidőben merre járnak. Gond volt a jelenléti ívekkel is, áthúzásokkal tarkítva vezették a nyilvántartást. Górcső alá vették az elmaradt műtétek nyilvántartását is, egy helyen az szerepelt, hogy azért maradt el a beteg műtétje, mert az orvos disznóvágásra ment.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.