Korlátozzák az átutalásokat Magyarországon: ekkor lép életbe

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még idén bevezetik az átutalási limiteket, amelyekkel megelőzhetőek lehetnek a banki visszaélések és csalások. A korlátozás tehát ezentúl nem csak a bankkártyákra vonatkozna.

Legkésőbb idén szeptember 1-jéig vezetik be a bankok a drámaian megnövekedett átutalásos visszaélések megfékezésére szolgáló átutalási limitet. Ez annak a lépésnek az eredménye, melynek során a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly júniusban olyan ajánlást tett közzé a hazai bankok számára, miszerint ne csak a bankkártyákra, hanem

Idézőjel ikon

az átutalásokra is alkalmazzanak az ügyfél által beállítható napi limiteket.

Van olyan bank, amely már bevezette a limitet

Mint arról már a Dívány is írt, az OTP az elsők között lépett: a pénzintézet 2024. május 8-tól automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra. E szabályozásra azért van szükség, mert egyre több az olyan átutalásos csalás, melynek során a bűnözők az ügyfelet megtévesztve vonják be a visszaélésbe, aki aztán sokszor saját maga utalja el a lopott pénzt a csalóknak. Ez akár egyeseknek 20 milliós kárt is jelenthet, hiszen, mint ismert,

20 millió forintig ma már azonnal teljesülnek a belföldi átutalások, ami jelentősen megnehezíti az ügyfelektől kicsalt összegek visszaszerzését.

Az átutalási limit bevezetésétől azt várják, hogy általa megelőzhetők lesznek a banki csalások
Fotó: Thanit Weerawan / Getty Images Hungary

Ezt kell tudni a korlátozásról

A napi korlátozások kapcsán hasznos tudni, hogy a limiteket az ügyfelek bármikor megemelhetik vagy lecsökkenthetik, akár tartósan is, így a bankok által bevezetett limitek csak az ügyfél első módosításáig érvényesek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértő kiemelte:

nagyon fontos, hogy minden felhasználó legkésőbb szeptember 1-ig saját maga kezdeményezze az átutalási limit módosítását a bankjánál egy számára kényelmes alacsony értékre, hogy ezzel megelőzze a csalók visszaéléseit.

Emellett hasznos mellé push-, esetleg SMS-értesítést is kérni a tranzakciókról, hiszen mindez sokkal kevesebb költségbe kerül, mintha futni kellene a már ellopott pénz után. Rendkívül lényeges az is, hogyha egy csaló tranzakcióról érkezik értesítés, azonnal hívni kell a bankot! A pénzintézetek továbbá arra is felhívják a figyelmet, hogy minden olyan, a bank nevében tett telefonos próbálkozás, amely

Idézőjel ikon

átutalásra szólít fel, banki kódokat kér el vagy szoftver telepítését sürgeti az ügyfélnél, az biztosan csalás.

Bár a jegybanki statisztika szerint az átutalási csalások valamelyest csökkentek az utolsó negyedévben, de mértékük sajnos még mindig drámai. Az MNB által 2024. március 18-án publikált legutóbbi visszaélési statisztika szerint 2020. második negyedévétől kezdtek megnövekedni az ilyen jellegű csalások. Az addigi, negyedévenkénti néhány tíz darabszámú, és összesen legfeljebb néhány százmillió forint értékű csalások meredeken, több tízezres számú, összesen 6-7 milliárd forintos visszaélésekké duzzadtak három év leforgása alatt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.