Ha itt laksz, mától víz nélkül maradhatsz: jobb, ha felkészülsz

Olvasási idő kb. 1 perc

Bő egy hétig tart a vízcsövek öblítése Budapesten, ami egyes kerületekben nyomáscsökkenéssel és vízhiánnyal járhat.

Az illetékesek arra figyelmeztetik a lakókat, hogy ebben az időszakban előfordulhatnak fennakadások a szolgáltatásban.

Összesen 32 kilométernyi vízcső tisztul meg mától, miután a Fővárosi Vízművek most végzi az észak-pesti főnyomóvezetékek öblítését – tájékoztatott az MTI a társaság közleménye alapján, hozzátéve: a 4., a 13., a 14., a 15. és a 16. kerületi csövek tisztítása miatt időszakosan nyomáscsökkenést, vízzavarosodást, a magasabb épületek felső emeletein pedig vízhiányt tapasztalhatnak a következő napokban a lakók.

A budapesti vízcsövek öblítését mától április 12-ig végzik, ennek okán vízhiány is előfordulhat
Fotó: Giorez / Getty Images Hungary

Mint írták, az április 12-ig tartó, tavaszi tisztítási munka az ivóvízellátás biztonságának fenntartását szolgálja, és egyben a nyári, magasabb vízfogyasztásra való felkészülés része is. A cső öblítése során a szakemberek első lépésben minden vezetéket leválasztanak az észak-pesti főnyomóvezetékekről, amellyel megakadályozzák, hogy a mosáskor keletkező zavaros víz átjusson a csőhálózat más részeibe.

Idézőjel ikon

Ezután több ürítő láncszerű nyitásával 1 m/s-nál nagyobb áramlási sebességet idéznek elő a tisztítandó vezetékben, ami  letakarítja a cső falán képződött lerakódásokat.

Ha egy ürítőn már tiszta víz folyik el, lezárják azt, majd láncszerűen megnyitják a következőket is. Az öblítési munkákat először ellenirányban végzik, aztán a víz folyásának irányában is megismétlik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.