Rálőttek egy magyar postásra, egyre veszélyesebb ez a munka

Olvasási idő kb. 1 perc

Egyre többször támadják meg a postásokat, ezért a Magyar Posta most megerősíti a dolgozói védelmét.

A legnagyobb veszély a kézbesítőkre leselkedik.

Gumilövedékkel lőttek egy autóból egy szolnoki postásra idén februárban – ez volt az egyik legdurvább kézbesítő elleni támadás a közelmúltban. Mint azt az MTI megírta, tavaly több mint 70 erőszakos eset és fenyegetés érte a postásokat, közülük is a leginkább a kézbesítőkre leselkedik a legnagyobb veszély. A Magyar Posta ezért most bekeményít: miután nagyobb biztonsági kockázattal számol a nagy összegű készpénzfizetések idején,

Idézőjel ikon

több intézkedést is bevezetett, emellett bűnmegelőzési kommunikációs kampányt is indít.

A cég rendszeresen tréningezi a munkatársait, hogy felkészítse őket a konfliktusos helyzetekre, de segélyhívó készüléket, valamint olyan GPS-helymeghatározót is kapnak, amely jelzi az aktuális tartózkodási helyüket.

A posta most még több eszközzel igyekszik megvédeni a munkatársait a támadásoktól
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A védelembe a rendőrség járőrei és a polgárőrök is bekapcsolódnak a kiemelt kockázatú időszakokban: figyelik a kézbesítőket és a posták környékét. A cég hangsúlyozza, hogy miután a kézbesítők is közfeladatot ellátó személyek, ezért a támadóik szigorú büntetésre számíthatnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!