Furcsa vizsgálat a jogosítvány hosszabbításakor: ezért van rá szükség

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Régebben nemhogy nem hosszabbították meg a vezetői engedély érvényességét, de jogosítványt sem kaphatott, ha valaki összetévesztette a piros és a zöld színt. A korábbi gyakorlattal ellentétben azonban ma már nem kizáró ok a színtévesztés abban az esetben, ha valaki B kategóriás jogosítványt szeretne kapni.

Többféle színtévesztés létezik, de a leggyakoribb a vörös-zöld színtévesztés. Lényege, hogy az érintettek rosszabbul vagy egyáltalán nem látják a piros vagy a zöld színt. A kettő közül az utóbbi gyakoribb. Mivel nemhez kötötten öröklődik, a férfiaknál sokkal gyakoribb, mint a nőknél. A színtévesztés fajtája és fokozata függ attól, hogy a szem retináján milyen mértékben károsodtak vagy keveredtek össze a színlátó sejtek.

Nem jár mindenfajta jogosítvány

„A piros-zöld színtévesztés ma már nem akadály, ha valaki személygépkocsit szeretne vezetni, hiszen a látásprobléma ellenére adható B kategóriás jogosítvány. De elég sok olyan szakma van, ami nem tölthető be színtévesztéssel. Az, aki összekeveri a színeket, nem kaphat C vagy D kategóriás jogosítványt, így nem vezethet tömegközlekedési eszközt, kamiont, vonatot, metrót, de nem lehet földmunka-, emelőgép-kezelő vagy targoncavezető sem” – mondja dr. Mangó Gabriella háziorvos, aki a törvényi előírásoknak megfelelően a jogosítvány meghosszabbítását kérő pácienseknek nemcsak a látásvizsgálatát végzi el, hanem egy színtáblás könyvet is lapoztat velük, ahol számokat, betűket kell olvasniuk.

A jogosítvány meghosszabbítása előtt az éleslátást és a színlátást is ellenőrzi az orvos
Fotó: AzmanJaka / Getty Images Hungary

Akár egy jó játék is lehet a gyerekkel

A doktornő azonban nem csak ebben az esetben tartja hasznosnak a színlátásvizsgáló teszteket tartalmazó könyv forgatását.
„A könyv, amit a munkánk során mi is használunk, bármelyik könyvesboltban megkapható. Érdemes beszerezni, mert a nézegetése akár egy jó játék is lehet, ha egy olvasni, számolni tudó gyerekekkel végignézzük. Így menet közben kiderülhet, hogy rendben van-e minden a gyerek színlátásával, vagy sem. Ha nem lát minden színt, nem biztos, hogy nagy baj van, de ebben az esetben jobb, ha kikérjük egy orvos tanácsát. Semmiképpen sem kell megijedni, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez az anomália olyan fokú, hogy bármiféle módon befolyásolja majd a gyerek életminőségét, vagy az egyéb tevékenységeit” – tette hozzá a háziorvos, aki orvosi praxisa alatt mindössze két olyan pácienssel találkozott, akit színtévesztés miatt szakorvoshoz kellett küldeni további kivizsgálásra.

A színlátást ellenőrző tesztkönyv könyvesboltokban megvásárolható

Balesetet okozhat, ha felületes a vizsgálat

Dr. Mangó Gabriella kiemelte: a 2017 januárjában, az olaszországi Veronában történt autóbusz-baleset óta nagyon komolyan megszigorították a jogosítvány meghosszabbításához szükséges, háziorvos által elvégeztetett tesztek kiértékelését. Legyen az labor- vagy EKG-vizsgálat, vérnyomásmérés vagy az alvási apnoe szindróma felmérése. 

A doktornő hangsúlyozta: a több diák életét követelő szerencsétlenségben nem a színlátásprobléma okozta a tragédiát, hanem az alvási apnoe, ami egy potenciálisan súlyos alvászavar, melynek során a légzés alvás közben időről időre abbamarad, majd újra elindul. Ez a probléma vezetés közben is előfordulhat oly módon, hogy az illető vezetés közben elalszik, és ilyenkor balesetet okozhat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.