Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Eretnek, lázadó, őrült… a történelem során számtalan tudós megkapta ezen jelzők valamelyikét, ha szembe mert helyezkedni az éppen elfogadott tudományos hiedelmekkel vagy vallási meggyőződésekkel.
Az ismeretlen dolgok ijesztőek lehetnek, s még inkább azok voltak a múltban, amikor igen korlátozott mértékű tudományos információ állt az emberiség rendelkezésére. Tudósnak lenni veszélyes hivatás volt: könnyen kiközösítették, kerülni kezdték vagy őrültnek bélyegezték azokat, akik szembehelyezkedtek az elfogadott tudományos elképzeléssel vagy vallásos meggyőződéssel. Rosszabb esetben az életükkel fizethettek haladó gondolkodásukért.
A heliocentrikus világkép veszélyei
Ha kortársaik olykor nem is bíznak bennük, a tudósok felfedezései jellemzően néhány évtizeden, esetleg egy évszázadon belül érvényesülnek. Szamoszi Arisztarkhosz görög csillagász elképzeléseinek helyességét a Naprendszerről azonban közel 1700 évig nem ismerték el. Arisztarkhosz nem kevesebbet állított, mint hogy a Naprendszer középpontjában nem a Föld áll, hanem a Nap. Ő volt az első olyan tudós, aki 1800 évvel Kopernikusz előtt azt tanította, hogy a Föld a Nap körül kering és saját tengelye körül forog – maga a Nap pedig nem istenség, hanem egy izzó kőgömb.
Elképzelései olyannyira nem illeszkedtek a kor világképébe, hogy sem tanítványai, sem követői nem voltak, halálával a heliocentrikus világkép gyakorlatilag feledésbe merült. Legközelebb Alexandriai Hüpatia foglalkozott a felvetéssel, őt boszorkányság vádjával kivégezték, műveit pedig elégették. A heliocentrikus világkép később is főbenjáró eretnekségnek számított: Kopernikusz ezzel foglalkozó műveit az egyház indexre tette, Galileit az inkvizíció „súlyos tévedés és eretnekség gyanúja” miatt életfogytiglani házi őrizetre ítélte, eltiltotta az írástól, és megeskette, hogy többé nem védi a heliocentrikus rendszert. Giordano Brunót pedig, aki túllépett a heliocentrikus világképen is és a világegyetem végtelenségét vallotta, halálra ítélték.
A vérkeringés felfedezőjét, William Harvey-t tanítványai is támadták
Az 1600-as évekig az emberiség meg volt arról győződve, hogy a vénás vér a májból ered. Az elképzelés még az ókorból, Galénosz görög orvostól eredt, és nem is cáfolta meg senki egészen William Harvey felbukkanásáig. Harvey 1628-ban tette közzé elméletét a vér keringéséről, tudományos módszertan alapján bizonyítva, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, Publikációja után betegei jelentős részét elvesztette. Különösen fájó pont lehetett számára, hogy tanítványai is ellene fordultak. A Galénosz elvein alapuló érvágások továbbra is a korszak fő gyógymódjának számítottak, Harvey pedig visszavonult.
Marcello Malpighi otthonát felgyújtották az anatómiai patológiáról vallott elvei miatt
Sajnálatos módon, ha új ötletekről van szó, az ellenzők néha erőszakhoz folyamodnak. Így történt ez Marcello Malpighi esetében is, akit ma a mikroszkópos anatómia atyjaként tartanak számon. Malpighi Itáliában élt az 1600-as években, és a Bolognai Egyetemen folytatta tanulmányait, majd Itália más részeibe utazott, ahol a kapillárisokat, artériákat és vénákat kutatta. Először azonosította az ízlelőbimbókat, és forradalmi megfigyeléseket végzett az aggyal, a látóideggel és a vörösvértestekkel kapcsolatosan. Malpighit, amikor rossz egészségi állapota miatt visszatért Bolognába, ellenfelei kigúnyolták és kiközösítették, majd összetörték mikroszkópjait, megsemmisítették könyveit és iratait, végül pedig felgyújtották a villáját.
Dr. Joseph Lister felismerte az orvosi eszközök fertőtlenítésének fontosságát
Mielőtt felfedezték volna az érzéstelenítést, sebészethez csak a legvégső esetben, életmentés céljából folyamodtak az orvosok. A 19. században, az amerikai fogorvos, W. T. Green Morton felfedezte, hogy ha étert lélegeztet be páciensével, fájdalommentessé teheti az operációt, így a sebészeti műtétek gyakoribbak – és hosszabbak – lettek. A műtőben töltött idő azonban több veszélyt jelentett a páciensek életére nézve: dr. Joseph Lister angol orvos megdöbbenve szembesült azzal, hogy az operált betegek 45 százaléka belehalt a műtét után fellépő fertőzésekbe vagy üszkösödésbe.
Az akkoriban elterjedt elképzelés szerint erről a miazma, azaz a fertőzött, rossz levegő tehetett, így a fertőzések elleni védekezés kimerült abban, hogy naponta kétszer kiszellőztették a műtőt. Lister, az emberiség szerencséjére, nem hitt a miazmaelméletben, és miután olvasta Pasteur tanulmányát a kórokozó baktériumokról, rájött: meg kell akadályozni, hogy azok bejussanak a nyílt sebekbe. dr. Lister a műtétek előtt gondosan bemosakodott, karbolsavat permetezett a levegőbe, és gondoskodott mind a kötések, mind a sebészi eszközök fertőtlenítéséről. Az eredmények őt igazolták: a halandóság 45 százalékról hamarosan 15 százalékra csökkent. Eredményeit nem ismerték el azonnal, a nagyközönség számára nevetséges volt az elképzelés, hogy az orvosok a felelősek a szörnyű fertőzésekért. Végül azonban nem tudták elvitatni érdemeit, és 1877-től kezdődően az orvostársadalom elfogadta az antiszeptikus eljárások jelentőségét.
Semmelweis Ignác intézkedései népszerűtlenek voltak, elmegyógyintézetben halt meg
Dr. Lister élete azonban valóságos sikertörténet a magyar Semmelweis Ignácéhoz képest. Semmelweis néhány évvel korábban jutott ugyanarra a következtetésre, mint Lister, a magyar és osztrák orvosi közvélemény azonban gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta felfedezéseit. A szülészorvos Semmelweisnek feltűnt, hogy a kórház egyik szárnyában – ahol orvostanhallgatók is megfordulnak – kétszer annyi nő hal bele a gyermekágyi lázba, mint a másikban, ahol jellemzően csak bábák vannak jelen a szülésnél. Semmelweis, bár nem hallhatott még a kórokozó baktériumokról, felismerte, hogy a klórmeszes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot, és miután bevezette osztályán, a gyermekágyi láz okozta halálozások egy százalék alá estek vissza. Kötelezővé tette a negyedórás bemosakodást (könyékig, beleértve a körmök tisztítását is), a rendszeres szellőztetést, és ha az alkalmazottak szennyes ágyneműt húztak takarékosságból, elbocsátotta őket. Intézkedései rendkívül népszerűtlenek voltak kollégái körében, statisztikai bizonyítékait komolytalannak tartották. Annak ellenére, hogy eredményeit publikálta és nyílt levelet intézett orvostársaihoz, az orvosok nem voltak hajlandók elismerni igazát. Semmelweis végül 1865-ben a döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol érkezését követően alig két hét múlva meghalt. Az ápolók egyszerűen agyonverték: két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták, majd „megkötözve, orvosi ellátás nélkül, a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni”.
A Wright testvérek az Egyesült Államok kormányának ajánlották fel a repülőgépet, de többször is visszautasították őket
Orville és Wilbur Wright nevéről ma már mindenkinek a repülőgép feltalálása jut eszébe, de a 20. század elején annak ellenére, hogy az újságokban megjelentek a fényképek sikeres repüléseikről, sokan idegenkedtek az ötlettől, vagy egyszerűen csak nem bíztak bennük. A fivérek többször is megkeresték az Egyesült Államok kormányát, hogy felajánlják nekik találmányukat, de mindannyiszor visszautasításban volt részük. Végül jókora késéssel, az első repülés után öt évvel, 1908-ban az amerikai tisztviselők érdeklődését is felkeltette a találmány.
Clair Cameron Patterson amerikai geokémikus kampányt folytatott az ólomszennyeződés ellen
Ma már egyértelmű, hogy a benzin, amit tankolunk, ólommentes, de nem volt ez mindig így. Clair Cameron Patterson, egy fiatal iowai kémikus volt, aki azt a feladatot kapta, hogy határozza meg, mennyi ólom van bizonyos kőzetmintákban. Eredményeit a Föld korának meghatározásához akarták felhasználni, Patterson azonban gyakorlatilag mindenben ólmot talált, jelentős mennyiségben. Kutatásai során felfedezte, hogy a légkörben ezerszer, az emberi szervezetben pedig hatszázszor magasabb az ólomkoncentráció a kívánatosnál. Patterson közzétette kutatásainak eredményét és az ólomszint csökkentése mellett érvelt, a nagy olajtársaságok azonban állították: az ólom jelenléte biztonságos az üzemanyagokban. Csak az 1980-as években, közel harminc évvel Patterson kutatásának megkezdése után történt meg a változás: ekkor jelentek meg az ólommentes üzemanyagok és háztartási cikkek.
