Mi történik, ha elromlik a lift, miközben benne vagy? Ne a fulladástól félj!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lépcsőzés egészséges, és fitté tesz, de azért valljuk be, ha van lift, legtöbbször azzal megyünk. Az sem riaszt el, hogy a jellemzően öreg gépek gyakran félelmetes zúgás, hörgés kíséretében akár meg is állhatnak két emelet között félúton, vagy az ajtajuk ragad be hetekre.

Soha nem fogom elfelejteni a kilencemeletes kollégium két liftjét. Hiába kapott az egyik modern hívógombot, pont olyan megbízhatatlan volt, mint a régebbi típusú. Az még hagyján, hogy nem jött, ha hívtuk, vagy csak villogott egész nap, esetleg az ajtaja rendetlenkedett. Az is rendben volt, ha aznap egyáltalán meg se moccant. Na de amikor megállt az aknában valahol félúton, mert a harmadik emelet után jutott eszébe, hogy ő tulajdonképpen túlterhelt (két kollégistával, ismerve a menzai körülményeket ez elég valószínűtlen). Vagy amikor úgy kellett kimásznunk belőle, mert csak az emelet háromnegyedéig jutott, mi pedig örültünk, hogy egyáltalán kijutottunk… azóta inkább lépcsőzök.

Az biztos, hogy a két öreg lift szép kondit biztosított nekünk, és maximum némi liftfóbiával, de túléltük a kilengéseit. Ám ami az angliai Portsmouth-ban történt idén nyáron, az valóban megvisel egy felnőttet is. A 27 éves, ügyvédsegédként dolgozó Azizul Rayhan a Victory Business Centre üzletház liftjében rekedt, és hiába jelzett, senki sem sietett a segítségére. Nyomkodhatta a gombokat, a lift nem mozdult, kezelő nem jelentkezett, segítség nem érkezett. A férfi az egész éjszakát a liftbe zárva töltötte, attól rettegve, hogy bármelyik pillanatban lezuhanhat, vagy megfullad oxigén hiányában. Másnap reggel, miután végre valaki észrevette a bajt, és biztonságban lehozta a liftet, már megvolt a baj: Azizul Rayhan azóta is retteg a bezárt helyektől, nemcsak liftbe nem hajlandó szállni, de a londoni metrót sem tudja használni. Ráadásul vigaszként csak egy 25 fontos ajándékutalványt kapott a liftben töltött éjszaka megpróbáltatásaiért cserébe.

Ha elromlik a lift, próbáld megőrizni a nyugalmad
Fotó: Viktorcvetkovic / Getty Images Hungary

A legrosszabb fajta halál

Lehet ezt fokozni? Hát persze. A kínai Hszianban egy nő holttestére bukkantak abban a liftben, amit egy hónappal korábban karbantartás miatt használaton kívül helyeztek. A szerelőket annak idején azért hívták ki, mert meghibásodott a lift. A két szakember anélkül áramtalanította és hagyta úgy a felvonót, hogy belenéztek volna, egyáltalán üres-e. Nem volt az. A házban lakó 43 éves nő hiába kiabált segítségért, próbált kiszabadulni ‒ erről a kaparásnyomok árulkodtak ‒, nem járt sikerrel. Csak a holttestére találtak rá, amikor a tavaszi szünet után hozzáláttak, hogy kinyissák és megjavítsák az elromlott készüléket. 

Kína sajnos élen jár a liftbalesetek gyakorisága tekintetében, tulajdonképpen folyamatosan történnek balesetek. Egyre több a magas épület, ahová csak felvonóval lehet közlekedni, ám a biztonságra nem ügyelnek megfelelően, az elöregedő lifteket nem javítják, miközben azok a tömegek miatt állandóan jelentős terhelés alatt állnak. 

Mégis mi történik veled, ha elromlik a lift?

Vegyük sorra, miért is félünk ennyire attól, hogy bent ragadunk. A nyilvánvaló akadályoztatáson túl elsősorban a fulladástól rettegünk. Ez az elsődleges félelmünk bezártság esetén, pedig a felvonók jó szellőzése garantálja, hogy elegendő oxigénhez jussunk. Leszakadni sem fogunk, mivel a megfelelően megépített lifteket ellátták tartalékhuzalokkal, fékező mechanizmusokkal, tartalékgenerátorokkal (áramszünet esetére). Így tehát ne azon gondolkodjunk, fel kell-e ugrani a padlóról a zuhanás előtti pillanatban ‒ semmi értelme ‒, hanem azon, hogyan maradhatunk nyugodtak. Azok ugyanis, akik pánikba esnek, mindenáron ki akarnak jutni a fülkéből, ezzel pedig kockára teszik a testi épségüket. Az ajtó feszegetése, a kimászás megkísérlése valóban zuhanással végződhet. A filmekben látott ügyeskedés is csak veszélybe sodor. Még ha ki is tudod nyitni a felvonó tetőaknáját, kimászni oda életveszélyes. 

Mitől függ, kiszabadítanak-e a liftből?

Ha munkaidőben használjuk a felvonót, és benne ragadunk, akkor nagy valószínűséggel képesek leszünk órákon belül segítséget kérni. Ám ha este, vagy hajnalban mennénk valahová, akkor már nem feltétlenül. Az ugyanis, hogy az elromló lift miatt van-e szolgálatban valaki, kijön-e a szerelő, a társasház szerződésétől függ. Az éjszakai kiszállás és az ügyelet feláras tétel, aminek igénybe vételéhez új szerződést kell kötni. Emiatt történhetett meg, hogy egy cukorbetegség miatt lábát elvesztő, elektromos székkel közlekedő győri férfi késő éjjel nem tudott felmenni a saját, emeleti lakásába. A lift elromlott, s hiába panaszkodott, nem kapott segítséget a fenti okokra hivatkozva. Így az alagsorban aludt, pedig szüksége lett volna az inzulininjekciójára. A Kisalföld cikke szerint Magyarországon közel ötvenezer felvonót és mozgólépcsőt tartanak nyilván, s ezeknek ötöde javításra, cserére szorulna. Csakhogy kevés a szakember, így sokáig tart, mire egy-egy munkára sor kerül.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.