Titkos, a Máltai lovagrend által épített alagutak, elhagyatott, római katakombák és a küklopszok rejtélyes templomai, amelyek régebben épültek, mint a piramisok: ez mind Málta. Ősi, rejtélyes épületek, gazdag történelem, rengeteg látnivaló vár minden érdeklődőt.
A sziget történelme olyan messzire nyúló és szerteágazó, hogy a mai napig szolgál meglepetésekkel. Örökre elveszettnek hitték például a rejtélyes, földbe vájt katakombákat, amelyeket még időszámításunk előtt használtak temetkezőhelyként Málta római őslakosai. Az alagútrendszer egy részét korábban már feltárták, de a máltai Kulturális Örökségvédelmi Főfelügyelőség munkatársai csak fél évszázadnyi keresés után, 2006-ban bukkantak rá a rómaiak által használt vájatra.
De éppen ez az elhagyatottsága vált nagy előnyére, így ugyanis épen megmaradtak a sír dekorelemei, a domborművek és a feliratok is. Járt egyébként itt a modern ember: 1912-ben Sir Themistocles Zammit térképezte fel a helyet. Megóvni azonban nem sikerült: az útépítések során betemették a bejáratát, és idővel el is felejtették, hol lehetett. A régészek már attól féltek, az egész megsemmisült, ám nem lett igazuk, és a leletek segítségével rengeteg minden kiderült a kora keresztények hitvilágáról.
Ősi sírok között
Málta katakombarendszere a negyedik legjelentősebbnek számít az egész világon, csak az olaszországi, az izraeli és a magrebi előzi meg. A legrégebbi katakomba az időszámításunk előtti 7. században épült sziklasírokból alakult ki, ám idővel a korai keresztények bonyolult hálózatot ástak a föld alá a mai Rabat és környéke alá. A Szent Pál-katakombák 1400 sírt rejtenek, de érdemes felkeresni a Szent Ágota-katakombákat is. Ha valami még misztikusabbra és ősibbre vágyunk, akkor látogassuk meg a Ħal Saflieni-i hipogeumot.
Az időszámításunk előtt 3300 és 2500 között épült föld alatti sírtemplom nem véletlenül része az UNESCO világörökségeinek. 1902-ben, egy építkezés alkalmával fedezték fel, amikor az egyik üregbe beleesett egy munkás. A régészek némi ásás után három szinten elhelyezkedő termeket találtak szobrokkal, oltárokkal, faragott kapukkal, vésett kövekkel, vörös festékkel díszítve. Ez a világ egyetlen őskori föld alatti sírtemploma, ami nem csupán emeletes termekből áll, de barlangrendszer is kapcsolódik hozzá. Összesen 6-7000 ember maradványait fedezték fel, de hogy a holttestek hogy kerültek oda, nem tudni. Elképzelhető, hogy rituális temetkezőhelyként használták, mások úgy vélik, a csontok az isteneknek felajánlott áldozatok maradványai, de az is elképzelhető, hogy a hely természeti katasztrófában elhunytak különös gyűjtőhelye lehetett. Akárhogy is, a kísérteties helyszín műemlékvédelem alatt áll, ezért csak korlátozottan látogatható. Akik jártak már ott, főleg az orákulumszobát dicsérik, ami egy 4-6 méterrel a föld alatt található, kiváló akusztikájú, négyszögletes, vörös okkerrel festett fülke, ahonnan még a suttogás is eljut a termek minden szegletébe.
A küklopszok templomai
Ugyanaz a titokzatos, elfeledett nép, amely a katakombákat létrehozta, hatalmas templomokat is állított. Málta egyik legfontosabb történelmi emlékei ezek, hiszen a piramisoknál is ezer évvel régebben épültek.
Időszámításunk előtt 3600 és 2500 között hozták létre őket hatalmas kőtömbökből, és meglepően sok közülük egész felismerhető formában fennmaradt ennyi idő után is. A legrégebbi templom, a Ġgantija Gozo szigetén található, de érdemes megnézni a déli részen található Ħaġar Qim és a Mnajdra elnevezésű épületeket is.
A helyi legenda szerint csakis küklopszok, azaz egyszemű óriások építhették a templomokat, hiszen kinek másnak lett volna ereje hozzá? Még 1647-ben is óriások munkájának eredményeként említi a maradványokat Giovanni Francesco Abela Della Descrittione de Malta című munkájában. A megaliteket 1839-ben tárták fel részletesebben, és azóta mindegyik templomon nyomokat hagytak a régészek és az általuk végzett helyreállító munkálatok. A hatalmas építmények azonban még így is lenyűgözőek, pláne úgy, hogy alkotóik kilétére máig nem derült fény.
A Máltai lovagrend titkos alagútrendszere
1530 és 1798 között Málta szigetén talált otthonra a Máltai lovagrend (más néven a johanniták), és rendkívüli fejlesztéseket végeztek a szigeten. Iskolák, modern kórház, könyvtár, színház is épült, és ne feledkezzünk meg a legendás alagútrendszerről, amelynek a létezésére hosszú éveken át nem volt bizonyíték. A kutatók azonban 2009-ben olyan víztározóra bukkantak, ami igazolhatja az elméletet.
További kutakodásért cserébe egy, valószínűleg az 1500-as években épített, Valletta városközpontja alatt húzódó alagútrendszert sikerült részben feltárniuk. Az alagutakat nagy valószínűséggel azért építették a rend tagjai, hogy megfelelő búvóhelyet biztosítsanak az oszmán harcosok ellen, titkos menekülőutakon közlekedhessenek, és szinte biztosan víztározónak is használták a mélyedéseket. Az egész rendszert még nem ismerjük, mert több átjáró beomlott, illetve befalazták őket, így további feltárások szükségesek.
A gozói Citadella
Gozo szigetén még egy ősi érdekesség vár ránk, a Citadella. A magaslat már a korai bronzkor, azaz időszámításunk előtt négyezer óta lakott. A Citadellát nem tudni, kik építették, de az biztos, hogy a föníciai és a római korban Gozo központjaként üzemelt.
A középkorban Málta majdnem egész népessége a falakon belül lakott, de az épületek azóta elpusztultak. Az 1500-as évektől a Máltai lovagrend felügyelete alatt veszély idején bárki menedéket találhatott a Citadellán belül. Ugyanebben az időben azonban végzetes támadás érte a települést, és szinte mindenkit elvittek rabszolgának. Az erődből ennek ellenére szép lassan város fejlődött, míg a Citadellát hadászati célokra használták, a ma látható épületeket is ekkor húzták fel. Legközelebb a második világháborúban sérült meg, majd az 1963-as földrengés is nagy károkat okozott benne. Restaurálták, ám ennek ellenére mára szinte lakatlanná vált, bár bíróság és múzeum is üzemel falai között, és a püspökségnek is ez a székhelye. Érdemes arra sétálni, mert az utcák szerkezete középkori elrendezésű maradt, így a különleges hangulat szinte garantált.
