10 tipp a szakértőktől, ami segíthet megelőzni az ablakok téli párásodását

GettyImages-506035994

Az ablakokon megjelenő páralecsapódás a téli időszakban gyakrabban tapasztalható. Elmondjuk, hogy mi az oka és mit tehetsz ellene.

A páralecsapódás akkor keletkezik, amikor a nedves, meleg levegő valamilyen hideg felülettel találkozik, mint amilyen az ablak is. Mivel a meleg levegő több vizet képes megkötni, mint a hideg, ezért ha lehűl, akkor a benne lévő felesleges víz kicsapódik. Ennek az eredményét láthatod reggelente az ablakok üvegfelületein is. A jelenség télen azért is gyakoribb, mert sokan feltekerik a fűtést, miközben kevesebbet szellőztetnek, az olyan napi tevékenységek, mint a főzés, zuhanyzás vagy teregetés, pedig csak felerősítik a folyamatot.

Mennyire kell aggódni a párásodás miatt?

A felgyűlő pára és nedvesség nem csak esztétikai szempontból jelenthet problémát, hiszen hosszú távon akár penészedéshez is vezethet, ami különféle légúti problémákat okozhat, és fokozott kockázattal jár a gyerekre és idősekre nézve – figyelmeztetett a Real Homes. Szerencsére azonban léteznek módszerek, amelyekkel könnyedén megálljt parancsolhatsz a folyamatnak. Lássuk, mit javasolnak a szakemberek.

1. Szellőztetés

Ez különös fontos lehet, ha egy kis, nyitott légterű lakásban élsz, melyben nincsenek elszívó ventilátorok. Így nincs hova távoznia a nedvességnek, ezért elengedhetetlen, hogy időnként kinyisd az ablakokat. James Mokler, a Kärcher kiskereskedelmi termékmenedzsere szerint már napi 20 perces szellőztetés is elegendő lehet ahhoz, hogy drasztikusan csökkentsd a páralecsapódást.

Télen is fontos szellőztetni
Télen is fontos szellőztetniMumemories / Getty Images Hungary

2. Fűtés

A páralecsapódásért gyakran a hőmérséklet-ingadozások – különösen a hajnali fagyok – a felelősek. Ennek hatásait úgy védheted ki, ha nem kapcsolgatod fel-le a fűtést és állandó hőmérsékletet teremtesz otthonodban. „Ez nem egyszerű, mivel a fűtési költségek magasak lehetnek, azonban a páralecsapódás megelőzésében mindenképp segíthet, ha alacsony fokozaton tartod a fűtést, nem pedig időszakosan magasra kapcsolod” – mondja Thomas Goodman építési szakértő.

3. Szigetelés

Bár ez nagyobb költséggel jár, de ha a páralecsapódás visszatérő problémát és/vagy penészedést okoz, érdemes lehet a falak újraszigetelésére áldoznod. A megfelelő szigeteléssel nemcsak melegen tarthatod otthonod és csökkentheted fűtési költségeidet, hanem leszámolhatsz a párásodással is. Ha úgy tapasztalod, hogy nedvesség beszivárog a két ablaküveg közé, célszerű lehet kicseréltetned a tömítőanyagot is, vagy korszerűbb ablakokra váltanod.

4. Festés

A piacon elérhetők olyan speciális, páralecsapódás gátló festékek, amelyek extra szigetelést adnak a falaknak, ezért a drága szigetelőanyagok alternatívájaként a páralecsapódás megakadályozására is használhatók.

5. Főzés fedővel

Ha nincs megoldva a szellőzés a konyhában, próbálj fedőket használni a főzéshez, hogy a gőz ne jusson a levegőbe. „Ha kinyitod az ablakokat, amikor olyan tevékenységeket végzel, amelyek során sok nedvesség szabadul fel, mint a főzés, a zuhanyzás vagy a ruhaszárítás, minimálisra csökkentheted a páralecsapódást” – hangsúlyozta az első pontra reflektálva Mokler.

Letöröljem a vizet az ablakokról?

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a kicsapódott vizet mikroszálas törlőkendővel töröld le az ablakokról. Ha van ablakporszívód, azzal is kiváló eredményt érhetsz el.

6. Teregetés

A legjobb, ha a ruhákat kint, a szabadban teregeted ki, de ez a téli hidegben nem feltétlenül lehetséges. A párásodás visszafogásában ugyanakkor már az is segíthet, ha alaposan kicentrifugázod a ruhákat, a ruhaszárítót pedig egy világos ablak elé állítod, vagy egy olyan helyiségben helyezed el, ami jól szellőzik.

7. A nedvesség bezárása

A konyha és a fürdő használata közben zárd be az ajtót, hogy a nedvesség ne tudjon kiszökni. Mokler itt megjegyezte, a páralecsapódás ellen hatékony fegyver lehet, ha még azelőtt felszívod a nedvességet, hogy lehetősége lenne lecsapódni. Erre létezik néhány házi praktika is, mint például a zokniba töltött macskaalom, vagy egy tál só az ablakpárkányon.

A páralecsapódás jelei
A páralecsapódás jeleiNataliia Yankovets / Getty Images Hungary

8. A párásító kikapcsolása

Ha a páralecsapódás gyakran jelentkezik, logikus lépés lehet kikapcsolni, vagy legalább kevesebbet használni a párásítód.

9. Páramentesítő használata

Ha befektetsz egy úgynevezett páramentesítő vagy párátlanító készülékre, akkor nincs is más teendőd, mint bekapcsolni a gépet. Nem is kell egész éjszaka mennie, elegendő lehet, ha egy időzítővel beállítod, hogy reggelente néhány órán át fusson. Ezek a készülékek viszonylag kevés energiát fogyasztanak, így emiatt nem fog megugrani a villanyszámlád sem.

10. A függönyök elhúzása

Ha elhúzva hagyod a függönyöket, a nedvesség kevésbé tud csapdába esni mögöttük. Így ráadásul attól sem kell tartanod, hogy átnedvesednek.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra