Minden adatod elveszhet a számítógépedről, ha ezt nem léped meg időben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre többen használnak Windows 11-et világszerte, ám akadnak, akik még mindig nem frissítették számítógépüket, ennek pedig adavédelmi szempontból súlyos következményei lehetnek.

Már négy éve elérhető a Windows 11 operációs rendszer, amelyet a Windows 10 utódjaként hoztak létre. Ennek ellenére nagyon sokan a mai napig nem frissítették számítógépeiket. Sőt, májusban a Windows 10 használati arányának növekedése volt megfigyelhető.

Veszélybe kerülhetnek az adataid, ha nem frissíted a számítógéped 

Ahogy az a Péncentrum cikkéből kiderül, június 17-én először fordult elő, hogy a Windows 10 részesedése 50 százalék alá esett. A Windows 11 ígyelkezdett felzárkózni a Windows 10 után. Az Egyesült Államokban már korábban megfordultak az arányok, ott 55,2 százalék a Windows 11 piaci részesdése, míg a Windows 10-é 42 százalék. Ázsiában pedig az utóbbi időszakban 10 százalákkal, 59-ről 49 százalékra esett vissza  az utóbbié.

A Windows 10 rendszert futtató számítógépek frissítésének adatvédelmi szempontból nagy jelentősége van
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Ugyanakkor hiába növekedett a részesedés, 700 millió felhasználó továbbra sem frissített az újabb verzióra. Ráadásul közülük 240 millióan biztosan nem felelnek meg a Windows 11 rendszerkövetelményeinek. A probléma viszont égető: október 14-én ugyanis megszűnik a Windows 10 támogatása, ez pedig biztonsági kockázatnak teszi ki az érintett felhasználókat, ami egy támadás esetén akár az adatok elvesztésével is járhat. 

Mit tehetünk?

Azok számára, akik megfelelnek a követelményeknek, és kompatibilis a PC-jük, a frissítés ingyenes. Azok viszont, akik nem felelnek meg, vagy a fizetős támogatási kiterjesztés, vagy egy új számítógép vásárlása mellett dönthetnek. A számítógépgyártók inkább az utóbbira ösztönzik felhasználóikat, a Microsoft pedig még egy migrációs eszközt is kínál, hogy megkönnyítse az átállást.

Ezt a cikkünket olvasd el, ha érdekelnek az Office programokkal kapcsolatos információk is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.