Innen tudhatod, hogy ehető-e a citrom héja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A citrom héja fontos tápanyagokat tartalmaz, így nem érdemes kidobni – legalábbis ebben az esetben.

Mivel a távoli termőhelyekről, például Dél-Európából vagy a Közel-Keletről importált citromok a 2-3 napos szállítási idő alatt megromolnának, leszedésük után felületkezelést végeznek rajtuk, és kiszáradást gátló védőréteggel látják el őket. Ez történhet viaszbevonással, illetve engedélyezett gombaölő hatású növényvédő szerek alkalmazásával is. De honnan lehet tudni a boltban, hogy melyik van a kiszemelt citromon? A Nébih útmutatójából kiderül.

Honnan lehet tudni, hogy ehető-e a citrom héja?

Tudni kell, hogy az élelmiszer-biztonsági előírások miatt a Magyarországon forgalmazott friss citrusfélék héja biztosan viaszolt, ami lehet mesterséges vagy természetes viasz is – az utóbbi méhviaszalapú.

Idézőjel ikon

Ha emellett növényvédő szerrel is kezelték a gyümölcsöt, azt kötelező feltüntetni! Még a lédig gyümölcsök esetében is.

Ha a héj fogyasztásra alkalmatlan, azt szintén jelölni kell, mivel a növényvédő szer a héj illóolajához kötődik, és a viaszbevonás miatt nem lemosható” – öntött tiszta vizet a pohárba a Nébih.

A boltokban kötelező feltüntetni, hogy a citrom héja alkalmas-e emberi fogyasztásra
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Mint írják, kezeletlen héjú gyümölcsöknek azokat tekintjük, amelyet kizárólag viasz védőréteggel vontak be. Felületkezeltnek pedig azokat nevezzük, amelyeket a viaszon túl egyéb növényvédő szerekkel is kezeltek.

Idézőjel ikon

Ezek használata elfogadott, amennyiben a készítmény engedélyezett, és mennyisége nem lépi át a meghatározott határértéket.

Mire jó a citrom héja?

A citrom héja olyan egészséges tápanyagokat tartalmaz, mint a kalcium, a kálium és a C-vitamin. Bár a legtöbb szakács inkább a sárga részét használja fel, valójában a teljes héj ehető. Azzal azonban érdemes számolni, hogy az olyan gyümölcsök, mint a citrom és a narancs héja, nehezen emészthetők.

Csirkés fogásokban, halak mellett, tészták ízesítőjeként is bevethetsz belőle néhány vékony csíkot, de a túrós palacsinta töltelékének összetevőjeként is találkozhatsz vele.

Az ecet és a szódabikarbóna mellett a citromhéj takarításra is használható
Fotó: seng kui Lim / 500px / Getty Images Hungary

A citromhéj remekül hasznosítható háztartási célokra is, mivel savtartalma miatt hatékonyan távolítja el a zsíros szennyeződéseket. Sőt, a só és a citrom kombinációja olyan rozsdamentes felületek fényesítésére is alkalmas, mint a mosogató vagy a mosdókagyló.

A citrusok héja emellett illatosítónak vagy a szemetes szagtalanítására is kiváló, ha pedig reszelt formában összekevered olívaolajjal és cukorral, zuhanyozás közben bőrradírként használhatod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.