5 trükk, amivel konzervnyitó nélkül is kinyithatod a konzerveket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Némi találékonysággal a konzerveket hétköznapi eszközökkel is ki lehet nyitni.

A konzerv feltalálása teljesen átalakította a táplálkozási szokásokat, hiszen képessé tette az embert arra, hogy hosszú időn át biztonsággal tárolhassa az élelmiszereket. A bökkenő csak az volt, hogy a konzervnyitó megszületésére további 50 évet kellett várni, ami a kezdeti időszakban sok nehézséget szült. Mivel akkoriban a konzervdobozok kovácsoltvas anyagból készültek, felnyitásukhoz kalapácsra és vésőre volt szükség. Manapság ehhez képest már sokkal könnyebb dolgunk van – kivéve, ha a konzervnek nincs füle vagy nincs kéznél konzervnyitó, ami hasonló helyzetet teremt, mint amivel egykor ükapáink is küzdöttek. Aggodalomra azonban semmi ok! A következő trükkökkel konzervnyitó hiányában sem reménytelen boldogulni.

1. Nyisd fel kanállal

A konzervdoboz tetejének éles szélére tekintettel a kanalas módszer a legbiztonságosabb megközelítés. Az egyedüli kockázatot az jelenti, hogy meghajolhat a kanál, ezért céleszközként érdemes egy masszívabb darabot választani.

  1. Helyezd a konzervet egy szilárd felületre, például a pultra vagy az asztalra.
  2. Illeszd a kanál végét (a homorú része nézze befelé!) a konzerv széléhez, ahová a konzervnyitót is helyeznéd.
  3. Nyomd rá a kanalat a konzerv belső peremére, és kezd el oda-vissza mozgatni.
  4. Amint a fém eléggé meggyengül ahhoz, hogy kilyukadjon, a kanállal szélesítsd ki a nyílást, majd fel-le mozgatva nyisd fel a konzervet a pereme körül.
  5. A kanál segítségével pattintsd fel a doboz tetejét.

2. Vágd körbe késsel

A konzervet egy éles késsel lehet a leggyorsabban felnyitni, de cserébe ez a legkockázatosabb megoldás. A legjobb, ha nem is a hegyét, hanem a sarkát, vagyis a penge azon részét használod, ami a legközelebb esik a nyélhez.

  1. Helyezd a konzervet egy vízszintes, szilárd felületre.
  2. Illeszd a kés sarkát a konzerv belső pereméhez, úgy, hogy beékelődjön a résbe.
  3. Nyomd rá a kés sarkát a peremre, amíg át nem lyukad.
  4. Ezt ismételgesd egészen addig, amíg ilyen módon körülvágod a konzerv tetejét.

Persze, ha a kés élét használod, hamarabb végezhetsz, de nincs az a konzerv, ami megérné, hogy a baleseti sebészeten köss ki.

3. Dörzsöld sziklához

Bármilyen meglepő, a konzervnyitáshoz elegendő lehet egy lapos kő vagy szikla, bár ehhez a trükkhöz elkél egy nagy adag kitartás is.

  1. Fordítsd fejjel lefelé a konzervet, és helyezd a sziklára.
  2. Kezd el a felületéhez dörzsölni.
  3. Addig dörzsöld, amíg a konzerv pereme le nem kopik.
  4. A keletkező rést kihasználva feszítsd fel a konzerv tetejét egy éles tárggyal.

4. Üss bele lyukat

Egy kalapács és egy csavarhúzó birtokában példát vehetsz a régi módszerről is. Nem ez a legtisztább megoldás, de ahogy mondani szokás, a cél szentesíti az eszközt.

  1. Illeszd a csavarhúzó élét a konzerv belső pereméhez.
  2. Óvatosan üss rá a csavarhúzó végére a kalapáccsal, hogy kilyukaszd a konzerv tetejét.
  3. Fokozatosan haladva szélesítsd ki a lyukat.

5. Használj fogót

Ha nem okoz gondot, hogy nyers fizikai erőt alkalmazz, a kalapács és a csavarhúzó helyett használhatsz egy lapos hegyű fogót is.

  1. Helyezd a konzervet egy sík felületre.
  2. Fogj rá a konzerv peremére a fogóval, és hajlítsd kifelé a peremét.
  3. Menj körül a peremen, majd amikor a fedő kellőképpen meglazult, távolítsd el a fogóval.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.