19 étel, amiről nem gondolnád, hogy grillezni is lehet

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ezeket az ételeket talán eszedbe se jutna a grillen elkészíteni, pedig az ízlelőbimbóid bizonyára hálásak lennének érte.

A grillből származó füstös, semmi mással össze nem téveszthető íz nemcsak a különféle húsokat emeli magasabb szintre, hanem egy sor másik ételt, alapanyagot is új megvilágításba helyezhet. A következőkben 19 ilyen meglepő példát mutatunk be.

1. Tök

A tökből tökéletes nyári köretet varázsolhatsz a grillen. A teendőd a következő: a félbevágott tököket vékonyan kend be olajjal, sózd, borsozd meg, majd közepes-magas lángon oldalanként körülbelül 5 perc alatt süsd puhára. Ha megszórod egy kevés apróra vágott kakukkfűvel és reszelt parmezánnal, a végeredmény még finomabb lesz.

A grillezett tök egy igazi könnyű nyári köret
Fotó: YelenaYemchuk / Getty Images Hungary

2. Édesburgonya-gerezdek

Bár fóliába csomagolva egészben is megsütheted az édesburgonyát a grillen, vékony szeletekre, gerezdekre vágva jóval hamarabb végezhetsz vele: 10-15 perc, és kész is van. Csak locsold meg egy kevés olajjal, hogy ne ragadjon le. Ha itt-ott kicsit „szenes” lesz, amiatt nem kell aggódnod, sőt! Tálald ketchuppal, olvasztott vajjal vagy egy kevés barna cukorral megszórva.

3. Töltött paprika

A paprika bőre felveszi a grill füstjét, ami igazán különleges ízt kölcsönöz neki. Az ízélményt tovább fokozhatod, ha krémsajt, reszelt sajt, zöldhagyma és némi bacon keverékével töltöd meg. Így közepes lángon addig kell sütnöd, amíg a sajtos keverék megolvad, a paprika pedig megpuhul.

4. Répa

A grillezés remekül kihozza a sárgarépa természetes édességét. Ehhez hámozd meg, közepes lángon süsd 8-10 percig, majd tálalás előtt kend meg dióolajjal, vagy egy kevés olvasztott vajjal, esetleg szórd meg apróra vágott kakukkfűvel vagy oregánóval.

A paprika és a répa egyaránt grillezhető
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

5. Saláta

Bizony, a grillezésre a saláta is alkalmas lehet, ettől szuper, ropogós textúrája lesz. Ha nem hiszed, próbáld ki: vágj félbe egy római salátát, kend meg olajjal, majd süsd oldalanként 2-3 percen keresztül. Ízesítéséhez használhatsz vinaigrette-tet vagy valamilyen salátaöntetet is.

6. Karfiol

A karfiol textúrája és vastagsága éppen ideális a grillezéshez, ami csodás, füstös ízekkel ruházza fel. Elkészítéséhez fogj egy nagy szakácskést, és vágd fel a karfiolfejet 2-3 centi vastag szeletekre. Az így kapott „karfiolsteaket” olajozd és fűszerezd meg, majd közepes lángon oldalanként 8-10 perc alatt süsd készre. Ha fokozni akarod az ízélményt, előtte akár be is pácolhatod, akárcsak az igazi steaket.

7. Radikkió

A radikkió, vagyis a vörös cikória kissé kesernyés, fűszeres ízhatású levelei selymes, rugalmas textúrát kapnak a grillen. Ha hosszában félbevágod, és megkened olajjal, oldalanként 2-3 percig érdemes sütnöd. Jól megy hozzá a gorgonzola, a balzsamos vinaigrette és a fenyőmag is.

8. Avokádó

A krémes állagú avokádó alkalmatlannak tűnik a grillezésre, de aggodalomra semmi ok, nem fog szétesni tőle. Elkészítése egyszerű: vágd félbe az avokádót, távolítsd el a magját, óvatosan kend meg olajjal, és oldalanként 2-3 perc alatt süsd meg. A grillezett avokádóval nagyszerűen feldobhatod az olyan klasszikus nyári fogásokat, mint a tojássaláta, a csirkesaláta vagy a bruschetta.

Meglepő, de a grillezhető ételek listáján az avokádó is szerepel
Fotó: Irina Grigorii / 500px / Getty Images Hungary

9. Sajt

A grillezéstől nem minden sajt olvad felismerhetetlen tócsává. A Ciprusról származó félkemény halloumi sajt külseje például szépen megpirul a grillen, miközben a belseje puha marad. Ezt szintén ajánlott olajjal megkenni, majd oldalanként 2-3 percig sütni. Kockára vágott paradicsommal, bazsalikommal vagy egy kis pestóval verhetetlen előétel válhat belőle. Ha sajtot akarsz grillezni, kézenfekvő választás lehet a francia brie is, amely ropogós kenyérrel és lekvárral tálalva a legfinomabb. (Persze a bolti kínálatban kaphatók grillsajtok is, de ezeknek az állaga gyakran a cipőtalpéval vetekedik.)

10. Őszibarack

A grillezett őszibarack az ízek új dimenzióit nyithatja meg előtted. A gyümölcsben lévő természetes cukrok a forró rácson karamellizálódnak, a gyümölcshús pedig füstös ízekkel gazdagodik. Túl sok macera ráadásul ezzel sincs: a kimagozott őszibarackot vágd félbe vagy szeleteld fel, finoman kend meg olajjal, majd mindkét oldalát süsd 1-2 percig.

11. Egyensúlysüti

A réteges süteményekkel ellentétben, amelyek túlzottan morzsás és finom állagúak, az úgynevezett egyensúlysütik elég tömörek ahhoz, hogy kibírják a grillen való forgatást. Sőt, nemcsak hogy kibírják, hanem ettől pazar kéreg sül rájuk. Csak arra kell figyelned, hogy a süteményt 2-3 centi vastagságúra vágd fel, majd a szeleteket olyan helyre tedd, ahol nem érheti őket közvetlen láng. Oldalanként 2-3 perc alatt el is készülnek.

12. Görögdinnye

Oké, ez tényleg nagyon extrémnek tűnik, de ha egyszer megkóstolod a grillezett görögdinnyét, minden a helyére kerül. De ha mégsem, akkor sem pazarolsz vele túl sok időt: a vékonyra felszelt dinnyedarabok oldalanként 2-3 perc alatt megsülnek a grillen.

Ha kísérletező kedved ezután sem lankad, akár meg is sózhatod a dinnyét. A grill füstjével együtt így egy rendkívül izgalmas ízkombinációt hozhatsz létre. Ha inkább desszertként fogyasztanád, egy kis lime-héjjal kiemelheted a dinnye természetes édességét.

13. Ananász

A felszeletelt ananászt mindössze oldalanként egy percig kell grillezned, hogy egy igazán különleges finomsággal lephesd meg vendégeidet. A grillezett ananász jól megy a limonádékhoz, koktélokhoz is, de egy kanálnyi kókuszos szorbé társaságában elsőrangú desszert is lehet.

Érdemes helyet szorítanod a grillrácson az ananásznak is
Fotó: mccun934 / Getty Images Hungary

14. Kenyér

A célnak megfelel a szikkadt kenyér is. Vágd kockára, és mehet is a grillre. Ha paradicsommal, hagymával és uborkával együtt tálalod, máris kész a rögtönzött panzanellád, ami remek választás lehet egy könnyű vacsorához. Ha a kenyeret gyorsan átpirítod a grillen, megalapozhatod a paradicsomos bruschettád sikerét is.

15. Polenta

A polenta egy kukoricadarából és vízből készülő köret, amely hazánkban puliszka néven ismert. Ha felszeleteled, megkened olajjal, és 2-3 perc alatt aranybarnára sütöd a grillen, az fokozza az ízét, és olyan mélységet ad neki, amit serpenyőben készítve nem lehet egykönnyen elérni.

16. Tofu

Kevesen tudják, de a keményebb állagú tofu kitűnően grillezhető. Főleg, mivel szivacsként működve magába szívja a pác és a grill füstös ízeit, és a szélei ropogósra sülnek. Mielőtt a rácsra teszed, ne felejtsd el megkenni olajjal, hogy ne ragadjon le. Ezután oldalanként 5-5 percig kell sütnöd.

17. Kagyló

A kagyló előételként és főételként is fogyasztható, ráadásul grillezése csak minimális energiabefektetést igényel. A megmosott kagylókat egyszerűen tedd a forró parázs fölé. Onnan tudhatod, hogy elkészültek, hogy 5-10 perc után maguktól kinyílnak. Ezután petrezselyemmel, borssal és némi olvasztott vajjal ízesítheted őket.

A hő hatására magától kinyílik a héja
Fotó: Susanna Blavarg / Getty Images Hungary

18. Quesadilla

Néhány perc a grillen csodákat tesz a töltött quesadillával is: olyan ropogós lesz, hogy többé nem is akarod majd máshogy enni (figyelem, a leragadás elkerüléséhez egy kis olaj itt is elkélhet).

19. Pizza

Nincs szükséged semmi spéci eszközhöz ahhoz, hogy isteni pizzát készíthess. Elég, ha beizzítod a grillt! Előbb kend meg a rácsokat olajjal, majd kezdd el megsütni a pizzatésztát (feltétek nélkül). Három perc után aztán fordítsd meg, kend meg szósszal, és add hozzá a feltételeket, illetve a sajtot. Ne ess túlzásba! A nehéz feltételektől átszakadhat a tészta, így félő, hogy kénytelen leszel kidobni az egészet. A legjobb ízhatáshoz egyébként is csak egy vékony rétegnyi feltét szükséges.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.